Néhány hónappal ezelőtt a Microsoft a korábbi Mail applikációját bedarálta és helyette a felújított Outlook-ot vezette be és kezdte el fejleszteni. Csakhogy ez is egy olyan alkalmazás volt már, amelyet ha ingyenesen akarunk használni, akkor hirdetésekbe futhattunk bele.
Most úgy tűnik, hogy az Office-programok esetében is hasonló szisztémát vezet be a techóriás, legalábbis ami az asztali számítógépekre szánt változatot illeti. Korábban ugyanis az Office-licenc lejárta után mindössze csak megtekinteni tudtuk a dokumentumokat, a Beebom azonban kiszúrta, hogy már szerkeszteni és létrehozni is lehet dokumentumok a licenc lejárata után.
Azonban mindamellett, ez az ingyenes változat reklámokkal támogatott, kizárólag a Windows alatt érhető el. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a Word, Excel és PowerPoint alkalmazásokban egy állandó hirdetési banner jelenik meg az alkalmazás jobb oldalán. Ezt nem lehet eltávolítani, csak azzal, ha premium előfizetést vásárolunk. Ráadásul néhány óránként egy 15 másodperces videohirdetés is megjelenik.
Emellett az is hátrány, hogy a dokumentumokat csak a felhőben tudjuk elmenteni, a OneDrive-on keresztül, ami mindössze egy 5 gigabájtos tárhelyet kínál ingyenes formában.
A DeepSeek miatt kell félteni a Microsoftot is
Hiába lett a vártnál nagyobb a Microsoft bevétele, elemzők szerint túl sokat költenek az energiaigényes mesterséges intelligencia-szolgáltatások működtetéséhez szükséges chipekre és adatközpontokra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val