Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a rendezvényen üdvözölte, hogy a világ legnagyobb alapkezelője magyar szakemberekkel fejleszti pénzügyi és üzleti technológiáját, a marketingstratégiáját, valamint az ügyféladatok kezelési rendszerét. Elmondta, a beruházás hozzájárult ahhoz, hogy az innovációs, szolgáltató és kiválósági központok az autóipart követően a második legjelentősebb ágazattá fejlődtek Magyarországon.
A tárcavezető szerint a BlackRock beruházása is bizonyítja, hogy a nemzetközi befektetők kiváló célpontként jegyzi Magyarországot. A legmagasabb hozzáadott értéket adó, legfejlettebb technológiákat építő vállalatok vonzónak találják, hogy a belföldi környezet nem csupán a termelés, hanem a nemzetközileg elismert, magas színvonalú fejlesztések számára is kedvező - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a BlackRock budapesti központja a londoni City globális vonzerejéhez képest is versenyképes munkalehetőséget kínál, és hozzájárulhat ahhoz, hogy jól képzett magyar munkavállalók jöjjenek haza külföldről.
Szijjártó Péter közölte, hogy az alapkezelő, illetve más cégek részvételével még az idén Londonban és New Yorkban mutatják be a magyarországi munkalehetőségeket, hogy további szakembereket ösztönözzenek az ideköltözésre - írja az MTI.
A miniszter megjegyezte, hogy a BlackRock világszerte 14 ezer embert foglalkoztat és 6300 milliárd dollár vagyon kezel. Ennél nagyobb költségvetéssel csak az Egyesült Államok és Kína rendelkezik - tette hozzá.
Rachel Lord, az alapkezelő európai, közel-keleti és afrikai regionális vezetője az avatás alkalmából közölte, hogy a BlackRock a világon mindenhol a helyi tudással egyesíti a globális technológiákat. A vezetői tapasztalatok alapján a legfontosabb értéknek a csapatmunkát és az együttműködést nevezte meg és hozzátette, hogy a cég vezetése a kezdeti nehézségek közepette is megbízott a magyar csapatban.
A budapesti központ, Párizst és Milánót is megelőzve, a BlackRock második legnagyobb európai irodájává fejlődött, alig két év elteltével 450 alkalmazottat foglalkoztat - tette hozzá.
Melanie Seymour, a BlackRock budapesti ügyvezető igazgatója abba bízik, hogy a globális hálózathoz kapcsolódó magyarországi központ újabb szakembereket vonz Budapestre és ezzel tovább javulnak a legértékesebb helyi erőforrások, a tehetség és hozzáértés.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle