Az amerikai képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottsága meghallgatásra hívta Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-elnökét - írta az MTI.
A bizottság levélben fejezte ki aggodalmait a Facebook adatainak illetéktelen, a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég által történt felhasználása miatt és egyúttal formálisan is felkérte Zuckerberget egy egyelőre meg nem határozott időpontban tartandó kongresszusi meghallgatásra.
Kapcsolódó
A bizottság vezetője, Greg Walden és rangidős demokrata párti politikusa, Frank Pallone által aláírt levél leszögezi: a meghallgatás célja, hogy megvizsgálja a több mint 50 millió Facebook-felhasználó személyes adatainak eltulajdonításáról és eladásáról szóló információkat. A levél hangsúlyozza azt is, hogy ezeket az adatokat a Facebook irányelveit megsértve úgy gyűjtötték be, hogy a közösségi oldal erről nem értesítette a felhasználókat.
Az Európai Parlament szintén meghívta Mark Zuckerberget az EP-be, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban. Az Európai Bizottság is mielőbbi vizsgálatot sürgetett az ügyben.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Nincs tülekedés: csak egy ország vállalná be a 2038-as téli olimpiát
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Magyar Péter is bejelentette évértékelőjét, és még valami mást is
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
