Zuckerberg - aki először nyilatkozott nyilvánosan a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég botrányának kirobbanása óta - saját Facebook-oldalán fejtette ki álláspontját szerdán.
Nyilatkozatában kijelentette: a Facebook "követett el hibákat", de mostantól az egyik legfontosabb feladatuknak tekintik annak biztosítását, hogy hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Ennek érdekében a közösségi oldalon elérhető valamennyi applikációt alaposan átvizsgálják, és kitiltják az oldalról azokat a fejlesztőket, akik visszaélnek a személyes adatokkal, illetve nem vállalják a mostantól kötelező auditálást. (A botrány részleteiről itt olvashat.)
A felhasználók adataihoz történő hozzáférést pedig ezentúl korlátozzák: csupán a nevek, a profilképek és az email-címek lesznek nyilvánosak, minden további adat csakis akkor lesz elérhető, ha a fejlesztő előzetesen írásos szerződést köt a Facebookkal, megszerzi a felhasználó jóváhagyását is - hangsúlyozta Zuckerberg.
A Facebooknak "megvan a felelőssége felhasználói adatainak védelmében" - fogalmazott a közösségi fórum alapítója, s hozzátette, hogy ha e felelősségnek nem képes eleget tenni, akkor "nem is érdemli meg, hogy szolgálja" a közösséget.
Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban egyaránt vizsgálatot indítottak a hatóságok a Cambridge Analytica ellen, a Facebook adatainak feltételezett nem megfelelő felhasználása miatt.
A botrány hétvégi kirobbanása óta a Facebook részvényeinek értéke zuhanórepülésbe kezdett, a nagyvállalat piaci értéke pedig dollármilliárdokkal - egyes adatok szerint 50 milliárd dollárral - csökkent.
Az Egyesült Államokban vezető kongresszusi politikusok, köztük Dianne Feinstein, a szenátus igazságügyi bizottságának vezető demokrata párti politikusa, már a hét végén sürgették Zuckerberg kongresszusi meghallgatását.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
