Mark Zuckerberg radikálisan új, a gyökerekhez visszatérő képet festett le a Facebookot illetően az év elején, miközben igen kemény kritikával illette a politikai elitet.
A radikális változtatások első lépéseként megszabadult a tényellenőröktől, a következő lépésben pedig egy olyan hírfolyam kerül a Facebookra, ahol kizárólag az ismerőseink által közzétett posztokat böngészhetjük, időrendben.
A Techcrunch a Meta blogposztjára hivatkozva azt írja, hogy az új hírfolyamon ráadásul úgynevezett ajánlott bejegyzések sem jelennek meg, így zavartalanul nézegethetjük az ismerősök posztjait, és persze reagálhatunk is rájuk.
Az új funkció első körben az Egyesült Államokban és Kanadában lesz elérhető, az ismerőseink posztján túl pedig a Reels-videóikat, a történeteiket, a születésnapokat és az ismerősnek jelöléseket tartalmazza.
A Facebook új világa után sem maradunk reklámok nélkül
Elon Musk példáját követve Mark Zuckerberg is bejelentette, hogy az X-hez hasonlóan a Meta platformjain is a közösségi jegyzetek váltják fel a tényellenőröket. Az X-en a lépés a vállalatok tömeges elvándorlásához vezetett, ám ez inkább az amerikai piacot érintette. A Facebook esetében azonban teljesen más a helyzet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezt Erdogannak sem nézik el – Berlin fúrhatja meg a giga hadiüzletet

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre?

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Itt az OTP rendkívüli tájékoztatása: jöhet a visszavásárlás

Az OTP is ráérzett az ízére: egy csomó részvényt vesznek vissza a befektetőktől

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga
