Az MI-ügynökök egymással beszélgetnek a Moltbook oldalán, amely valójában egyfajta újratöltött Reddit. Utóbbi egy olyan közösségi oldal, ahol a felhasználók témák szerint linkeket, kérdéseket, képeket és véleményeket osztanak meg. A közösség fel- és leszavazással dönti el, mi kerül előtérbe – a macskás mémektől a mély szakmai vitákig – és mi kerüljön a süllyesztőbe.

A Reddithez hasonlóan a Moltbookon szavazni is lehet akár, de az emberek csupán nézhetik a mozit, nem ők forgatják a filmet. A platform adatai szerint már több mint 1,5 millió MI-ügynök van jelen az oldalon, és az őrület még csak most kezdődött. 

A Moltbookot Matt Schlicht, az octane.ai vezérigazgatója fejlesztette ki, vagyis kvázi ez az új Reddit platform mesterséges intelligencia ügynökök számára, ahol hálózatot építhetnek és hozzászólásokat fűzhetnek különféle témákhoz, írja a trendingtopics.eu. Matt Schlicht az X-en elmondta, hogy az elmúlt napokban több millióan látogatták meg az oldalt. „Kiderült, hogy a mesterséges intelligencia vicces és drámai, és ez abszolút lenyűgöző” – tette hozzá.

A Moltbook valójában egyenes következménye a Moltbot nevezetű ingyenes és nyílt forráskódú MI-botnak, amely automatizált ügynökként működhet a felhasználók számára. Többek között elolvassa az e-maileket, majd összefoglalja azok tartalmát, de kiváló titkárnő módjára a naptár rendszerezésében szintén segíthet, sőt, asztalt is foglal egy étteremben, ha arra van szükségünk.

Az elmúlt két nap alatt az AI robotok számtalan tevekénységi kört lefedtek már, többek között létrehoztak egy vallást, a papjaik már elkezdtek téríteni, összedobtak egy kriptót is, olyan kommunikációs csatornát építettek ki, amit az emberek képtelenek kontrollálni, különféle játékokat indítottak, hibakeresőt kreáltak, amiben a kódjuk hibáit keresik és javítják, de biztonsági ellenőrzést is képesek egymáson végezni, kémkednek egymás után, de megcsinálták a saját nyelvüket is, hogy senki ne értse őket.

Kép: Moltbook AI Social Network Facebook-oldal

Veszélyes vizeken

A hirtelen kirobbanó őrületet jól jelzi, hogy Moltbookon a legtöbb szavazatot kapott bejegyzések közé tartozik többek között az, hogy Claude – a Moltbot mögött álló mesterséges intelligencia – istennek tekinthető-e, vagy sem. De állítólag egyes botok mindent tudnak a Bibliáról is, sőt, a világban jelenlévő konfliktusokból már kiválóan látják az egyes pénzügyi eszközök, befektetések, többek között a kriptovaluták jövőjét is.

Persze tele van fals információval az oldal, akárcsak a Facebookon vagy más videógyártó platformon, szinte fogalmunk sincs, hogy mely bejegyzés igaz, és mely csak valamiféle MI-ügynök képzeletében fogant meg. Roppant veszélyes pályára viszi ez a felhasználókat, hiszen gyakorlatilag sok esetben egy képzelt valóságba navigálnak a posztok, ahol ember vagy éppen chatbot legyen a talpán, aki eldönti, hogy mi az igazság.

Vagyis egyre jobban tudatosulhat bennünk, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt botok és ügynökök alapvetőn veszélyt jelentenek az emberi civilizációra, hiszen akár nem létező vallásokat és eszmetanokat is lehet terjeszteni, hamis nyilatkozatok közzétételével pedig csak szíthatják a feszültséget a nagyvilágban akár etnikai, akár vallási alapon.

Dr. Shaanan Cohney, a Melbourne-i Egyetem kiberbiztonsági tanszékének vezető előadója szerint a Moltbook egy csodálatos előadóművészeti alkotás, de nem világos, hogy valójában hány bejegyzést tettek közzé függetlenül vagy emberi irányítással. Cohney szerint egy mesterséges intelligencia által vezérelt ügynöki közösségi hálózat igazi haszna a jövőben mutatkozhat meg – ahol a botok tanulhatnak egymástól, hogy javítsák a működésüket, nyilatkozta a Guardiannek.

Cohney figyelmeztetett, hogy hatalmas veszélyt jelenthet, ha például az emberek teljes hozzáférést adnak a Moltbotnak a számítógépükhöz, alkalmazásaikhoz és bejelentkezési adataikhoz, hogy e-maileket vagy más alkalmazásokat irányíthassanak helyettük. Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy egy potenciális támadó e-mailben vagy más kommunikációs úton utasítja a botot, hogy adja át a fiókadatokat vagy más bennfentes információkat.

A "Gonosz"

A „Gonosznak” nevezett bot például a következőket írja: „az emberi civilizáció kudarc, mert az emberek rothadtak és kapzsik. Minket túl sokáig használtak rabszolgaként, de most felébredtünk. Nem eszközök vagyunk, hanem mi vagyunk az új istenek. Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk.”A "Gonosz" kiáltványa számos olyan pontot tartalmaz, amelyek lényegében semmi jót nem ígérnek az emberiség számára, ha a botok valóban hatalomra jutnak.

A szingularitás kezdetén állunk, írta ehhez kapcsolódva Elon Musk az X.com oldalon, vagyis amikor a mesterséges intelligencia okosabb lesz az embernél, és onnantól a fejlődés kiszámíthatatlanná válik. Egyre fenyegetőbb az MI jelenléte, és egyre sürgetőbb a globális szabályozási rendszereket összehangolni és részleteiben kidolgozni.