A zsidó származású Ben Brody azért perelte be Elon Muskot, mert a milliárdos a 180 millió követővel rendelkező X-fiókján megalapozatlanul állította róla, hogy nácinak álcázott szövetségi ügynökként vett részt egy fasiszta tüntetésen.
Az eljárás legfrissebb szakaszában a milliárdos egy igen furcsa szokására világított rá: Elon Musk tanúvallomásából ugyanis kiderült, hogy alternatív profilokon is tevékenykedik, ezek egyikén saját kétéves gyermekeként, X AE A-XII-nek álcázta magát.
Kapcsolódó
A kérdéses fiókot azóta felfüggesztették, a milliárdos ezen arról posztolt egyebek mellett, hogy május 4-én, azaz a fia valódi születésnapján tölti be a 3. életévét, hogy szívesen menne night klubokba, egyszer pedig azt kérdezte a követőitől, hogy szeretik-e a japán lányokat – írja a PC World.
A tanúvallomásában a mágnás tesztfiókként hivatkozott a kérdéses profilra, amelyet elmondása szerint csak rövid ideig használt. Ezen felül egy másik hamis profilt is megemlített, ami a Baby Smurf névre hallgat, ez jelenleg is aktív, ráadásul 14 ezer követője van.
A milliárdos ezzel a profiljával nevezte hülyének Mark Cuban amerikai üzletembert, továbbá azt írta a BBC-ről, hogy még egy zsák téglánál is ostobább.
A lap szerint mindez azért furcsa, mert Elon Musk a fő profilján sem használ kedves szavakat, ha arról van szó: egy alkalommal például a saját nevével gúnyolta terhes férfinak Bill Gatest, egy alkalommal pedig párbajra hívta ki Vlagyimir Putyint.
Rükvercbe kapcsolt a Tesla, Elon Musk lemondott a tervéről
A Tesla mégsem gyártja le azt a régóta ígért olcsó autómodellt, amelyre a befektetők már régóta vártak. Az autógyártó ehelyett az önvezető robottaxik fejlesztésére fókuszálhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég