Elon Musk régóta érdeklődik az önvezető járművek iránt, és azt állítja, hogy ez lesznek a Tesla egyik legfontosabb terméke. A nagy ígéretek ellenére azonban évek teltek el az önállóan közlekedni képes autók nélkül. A Tesla vezére a robottaxikat korábban a mobilitás jövőjeként képzelte el, de hozzátette, nem kizárt ugyanakkor, hogy a gazdasági körülmények függvényében még változik a terve - írta meg az Economx pár napja, most pedig itt az időpont, amikor be is mutatja a járművet.
A Tesla Robotaxi 8/8-án mutatkozik be
– tette közzé a Tesla vezérigazgatója (és az X tulajdonosa).
Musk korábban azt mondta, a Tesla olyan autót fog gyártani, amely nem rendelkezik kezelőszervekkel az ember számára. Szerinte a Full Self-Driving képességgel felszerelt Tesla autók a szoftverfrissítések révén fokozatosan egyre jobban vezetnek – írta meg a CNN.
Valamikor az autók teljesen autonóm taxikként is működhetnek, és pénzt kereshetnek tulajdonosaiknak
– mondta Musk többször is.
A Tesla öt évvel ezelőtt már azt ígérte, hogy az önálló autók 11 évig fognak működni, és 1 millió mérföldet fognak megtenni, így a vállalat és az autó üzemeltetői évente 30 000 dollár profitot termelnek.
De Musk azt is elismerte, hogy nem áll jól a jóslatokkal.
Jelenleg teljes önvezető képességgel a Tesla Model 3 rendelkezik 12 000 dollárért, amely hozzáadódik az autó nagyjából 40 000 dolláros vételárához.
A Tesla kezelési útmutatója „kisbetűs” részében is az áll: „A jelenleg engedélyezett funkciók aktív vezetői felügyeletet igényelnek, és nem teszik autonómmá a járművet”, ami azt jelenti, nem képes teljesen önvezető lenni.
Musk szerint a rendszer egy napon hihetetlenül értékessé teszi a Tesla autókat.
Minden általunk értékesített vagy gyártott, teljes autonómiával rendelkező autó a jövőben a jelenleginek ötszörösét érheti – mondta tavaly a vezér. A rendszert tesztelő szakértők szerint pedig egyelőre még messze van attól, hogy emberi beavatkozás nélkül tudjon önállóan vezetni egy autó.
Kelly Funkhouser, a Consumer Reports járműtechnológiai igazgatója a közelmúltban tesztelte a rendszert, és azt mondta, a Full Self-Driving technológia gyengén teljesít, úgy jellemezte,
mintha egy kezdő tini sofőr kezébe adná az autó irányítását.
Számos vállalat, köztük a Waymo, a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a leányvállalata, valamint a GM leányvállalata, a Cruise dolgozik autonóm telekocsi-szolgáltatáson.
- A Cruise leállította tesztelési munkáját, miután az egyik önvezető autója elütött és magával rántott egy gyalogost. A céget az igazságügyi minisztérium vizsgálja az eset miatt.
- A Waymonak a közelmúltban vissza kellett hívnia saját autóit, miután két autója perceken belül elütötte ugyanazt a vontatót.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet