Az Apple eltávolítja a véroxigén funkciót a legújabb Apple Watch órákból, hogy ezzel lehetővé váljon a vállalat számára, hogy továbbra is importálja és értékesítse az eszközöket az Egyesült Államokban.
Az Apple közleménye szerint az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 módosított változatai csütörtökön kerülnek forgalomba, mindkét készüléket szeptemberben mutatták be.
A CNBC a tech cég közlése alapján arról ír, hogy azok a felhasználók, akik megpróbálják elérni a véroxigén funkciót a módosított készülékeken, egy olyan értesítéssel fognak találkozni, amely az Apple hivatalos oldalának magyarázó felületére vezeti őket.
Az Apple hónapok óta szellemi tulajdonjogi vitában áll a Masimo orvostechnikai eszközgyártó céggel, amely során tavaly októberben a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság megállapította, hogy az Apple véroxigén-érzékelői megsértették a Masimo szabadalmait.
Az érintett órák értékesítését decemberben rövid időre leállították, mielőtt az Apple átmeneti haladékot kapott. Szerdán azonban egy fellebbviteli bíróság feloldotta azt a végzést, amely megakadályozta a tilalom hatálybalépését. A bíróság a jelenleg fellebbezés alatt álló ITC-határozatot azonban helyben hagyta.
Szokatlan lépés az Apple-től, hogy eltávolít funkciókat már megjelent termékekből, mivel a véroxigén funkció hiánya kevésbé vonzóvá teheti a készüléket egyes fogyasztók számára.
Az Apple továbbra is bízik abban, hogy az ITC-határozat ellen benyújtott fellebbezésében sikerrel jár majd, ami lehetővé tenné az eredeti óramodellek visszaállítását a véroxigén mérő funkcióval.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!