Az Apple kénytelen 25 millió dollárt fizetni, miután az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádolta meg a tech óriást, hogy a vállalat jogellenesen részesített előnyben bizonyos munkavállalókat egyes munkakörökben. Egész pontosan a bevándorló munkavállalókat az amerikai állampolgárokkal és zöldkártyával rendelkezőkkel szemben – írja a Reuters az amerikai igazságügyi minisztérium közlésére hivatkozva.
A tárca szerint az Apple ezzel pedig egyértelműen megsértette a diszkrimináció tilalmát kimondó szövetségi törvényt, ezen belül is azt a passzust, amely az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést tiltja.
A napokban született megállapodás az amerikai igazságügyi minisztérium eddigi legnagyobb állampolgársággal kapcsolatos diszkriminációs ügye, és ezzel együtt a legborsosabb bírságot is szabta ki a tárca.
Az Apple-nek 6,75 millió dollár polgári jogi bírságot és további 18,25 millió dollárt kell fizetnie az érintett munkavállalóknak, ám az egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan kiknek és mekkora körben.
Az Apple közleményében arra hivatkozott, hogy „véletlenül” nem követte a törvény betűjét.
Jelentős helyreállítási programot hajtottunk végre, hogy megfeleljünk a különböző kormányzati követelményeknek, miközben amerikai munkavállalókat alkalmazunk és bővülünk az Egyesült Államokban
– közölte a vállalat.
Azt már a Reuters jegyzi meg, hogy a külföldi munkaerő alkalmazása gyakran olcsóbb lehet bizonyos pozíciókra az Egyesült Államokban, arról nem is beszélve, hogy a bevándorlók a zöldkártya megszerzésért cserébe ritkábban váltogatják az állásaikat, tehát hagyományosan „hűségesebb” munkaerőnek bizonyulnak.
Kitalálja, hol kell a legkevesebbet dolgozni egy iPhone 15-ért?
Itt az új iPhone, a világ egyik leginkább kultikus terméke. A rajongók évről évre várják a legújabb változatot, és sokszor szinte mindent megadnak érte. Van, akinek egy heti fizetéséből is bőven kijön, így nem egy megterhelő tétel, de van, ahol több havi fizetést visz el a vásárlás. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kiakadtak Trumpra, Párizsban döntenek az EU urai az ukrán helyzetről

Brutális tisztogatásba kezdett Trump, van, akit rögtön vissza is hívtak

Von der Leyen: Egy bukott Ukrajna nem csak Európát, de az Egyesült Államokat is gyengítené

Az egyik legmenőbb diszkó volt a Balatonnál, rejtély, hogy miért áll parlagon

Újabb budapesti kerület elégelte meg a rolleresek önkényét

Még hogy nincs Ausztriában kolbászból a kerítés

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Íme az 50 leggyakoribb PIN-kód: ezért baj, ha a miénk is köztük van
