A mesterséges intelligencia térnyerése miatt a közeljövőben jelentős létszámcsökkentésre számít az Amazon. Andy Jassy vezérigazgató keddi levelében arról tájékoztatta a 1,5 millió alkalmazottat, hogy kevesebb emberre lesz szükség, pedig eddig a cég a világ második legnagyobb magánmunkáltatója volt – írta meg az Index a The Washington Post cikke alapján.
Jassy szerint a mesterséges intelligencia már most is helyettesíti az emberi munkát, péládul egy MI-alapú kódolóasszisztens már tavaly 4500 évnyi munkát takarított meg az Amazon programozóinak azzal, hogy felgyorsította a szoftverfrissítési folyamatokat.
A cég 2022 óta több mint 27 ezer alkalmazottat bocsátott el, és 2025 januárjában is elküldtek 200 főt az észak-amerikai üzletágból, májusban pedig további 100 embert az eszközök és szolgáltatások részlegéből.
Jassy a levelében felhívta a figyelmet arra, hogy a munkavállalók, ne ellenségként tekintsenek a mesterséges intelligenciára, hanem legyenek rá kíváncsiak és képezzék magukat, mert azok, akik az MI-ben jártasak lesznek, jól pozícionáltakká válnak egy új struktúrában – tette hozzá a The Washington Post szerint.
Más technológiai óriások is nyíltan beszélnek arról, hogy az MI-t a hatékonyság növelésére használják fel, ami gyakran kevesebb emberi munkát jelent.
Az MI teljesen átírja a munkaerőpiacot, mutatjuk is hogyan
Egy friss kutatás szerint a diplomások tetemes része változtat karriertervein a mesterséges intelligencia hatásai miatt. Erről itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Bombaciklon csapott le Amerikára: rekordhideg Floridától New Yorkig
Renkívüli parlamenti ülés jön a januári rezsi miatt
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket