BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Folyamatosan támad a kínai állam kiberhadteste

Kínai hackerek 2020 óta folyamatosan támadnak különböző cégeket az állami és magánszektorban is világszerte, derül ki az Egyesült Államok több, releváns hatóságának közösen kiadott jelentéséből.

2022. június 9. csütörtök, 15:47

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) és a Kiberbiztonsági és Infrastruktúra-biztonsági Ügynökség (CISA) közösen kiadott, hivatalos elemzése szerint a kínai állam által megbízott kiberbűnözők folyamatosan támadnak amerikai közigazgatási rendszereket, nemzetközi vállalatokat. A célpontjaik közt szerepelnek több jelentős telekommunikációs cég is.

A felhívásban részletesen kitérnek azokra a nyilvánosan is elérhető, köztudott sebezhetőségi pontokra és hibákra a különböző hálózati eszközöket gyártó cégek – többek közt a Cisco és D-link – készülékeiben, amelyeket a hackerek kihasználva bejutnak az adott cég vagy hivatal számítógépes rendszerébe.

Bár a hatóságok nem közlik, mely intézmények estek eddig áldozatul a kínaiak támadásainak, azonban kiemelik, milyen módszerekkel előzhető meg egy kéretlen behatolás.

Egyebek mellett fontos, hogy a rendszerek és eszközök firmwarei mindig naprakészek legyenek, a megjelenő frissítések és javítások a lehető leghamarabb telepítésre kerüljenek, ebben segíthet, ha ezek a folyamatok központosítva, automatizálva vannak.

Szintén kritikus jelentőségű, hogy a már feltört eszközöket azonnal leválasszák a hálózatról, ezzel elkerülhető, hogy a támadó „mélyebbre” jusson, még nagyobb kárt tegyen az infrastruktúrában. Ugyanezen oknál fogva a használaton kívüli készülékeket szintén érdemes elszeparálni a többi eszköztől, kikötni a rendszerből.

A kínai állam rutinszerűen tagadja, hogy ő állna a kiberbűncselekményeket elkövetők mögött, mindenesetre az incidensek nem tesznek jót az Egyesült Államok és Kína közti diplomáciai kapcsolatának.

Joe Biden, amerikai elnök legutóbb 2021 szeptemberében vetette fel a kérdést a Hszi Csin-pinggel, kínai vezetővel folytatott megbeszélése során. A téma aktualitását akkor a Microsoft emailszervereit ért, valószínűsíthetően kínai kibertámadások adták. Bár részleteket nem közöltek, a Fehér Ház szerint a tanácskozás átfogó és stratégiai megbeszélés volt annak érdekében, hogy a két nemzet megfelelően tudja kezelni az egymással való versengést.

Bodnár Barna
Bodnár Barna

Ez is érdekelhet