Élénk búzapiac Kiemelt figyelmet szenteltek a kereskedők a búza augusztusi határidejére, összesen 38 kontraktus kelt el erre a lejáratra szerdán a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán.
Nyolc százalékkal csökkent az agrár-külkereskedelmi többlet Több mint 4 százalékkal csökkent a mezőgazdaság bruttó kibocsátása tavaly, alapvetően a kedvezőtlen időjárás és piaci viszonyok következtében, és ennyivel esett az agrárexport is. A …
Emelkedő kukoricajegyzések A kukorica jövő márciusig terjedő lejáratai 50-110 forint közötti mértékben erősödtek, a takarmánybúza két, az árpa egy határideje szintén emelkedett a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán …
Négy százalékkal csökkent a mezőgazdaság kibocsátása tavaly A kormány céljai alapvetően teljesültek tavaly a mezőgazdaságban. Erről Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beszélt ma az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtt.
Ellentétes folyamatok a fafeldolgozásban Csaknem 11 százalékkal növelte termelését tavaly a fafeldolgozó ipar, amelyre idén az első negyedévben inkább a stagnálás a jellemző. A múlt évi bővülést az építkezések …