Az alapkérdéseket már tisztázták a koalíciós pártok Az egészségügy szereplői és szakpolitikusok pártállástól függetlenül óvatosságra intenek a biztosítási reform végrehajtásánál – derült ki a NAPI Gazdaság és a Milton Kft. közös konferenciáján.
Mit jelent a szolidaritás az egészségügyben? Folyamatos és fokozatos átalakításra van szükség - mondta Draskovics Tibor a NAPI Gazdaság által szervezett egészségügyi szakkonferencián.
Már látja az egészségbiztosítók versenyét az államtitkár Kovács Attila, az egészségügyi minisztérium államtitkára úgy véli, jövőre indulhat a biztosítási rendszer Magyarországon – derült ki a NAPI Gazdaság egészségügyi konferenciáján.
Kis változtatásokkal kövezték ki a reform útját Hollandiában Több szempontot is mérlegelni kell, amikor egy másik országban sikeresen végrehajtott reformot, illetve annak elemeit át akarnak venni – hívta fel a figyelmet a holland …
Horváth Ágnes: nem az életkor határozza meg, hogy valaki jó miniszter vagy rossz (új) Horváth Ágnes egészségügyi miniszter meggyőződéssel vallja, hogy az SZDSZ által szorgalmazott, szolidaritáson és versenyen egyaránt nyugvó vegyes modellnek nincs alternatívája jelenleg. A tárca vezetője szerint …