Egy régóta tartó egyeztetés utolsó fázisaihoz érkeztek a hazai egészségpolitikusok és szakértők. A közvélemény csupán a vita hangulatát érzékelheti közvetett módon, a sajtó tudósításai alapján. Arról azonban vajmi keveset tudni, hogy valójában milyen érvek és ellenérvek hangzanak el a zárt ajtók mögött. Mind a lakosság, mind az ágazat szereplői izgatottan várják, hogy megszülessen a döntés: mekkora és milyen szerepet kapnak az üzleti társaságok az egészségügyi ellátás biztosításában.
Korábban úgy tűnt, hogy a NAPI Gazdaság egészségügyi konferenciája az utolsó alkalmak egyike lesz a különböző álláspontok ütköztetésére, illetve a döntéshozók meggyőzésére. Most már tudni lehet, a vita korántsem ért véget, a koalíciós partnerek – vélhetően – e rendezvényt követően is egyeztetik véleményeiket és csak június végére fogalmazzák meg az egészségbiztosítás reformját célzó törvényjavaslatukat.
A mai rendezvény célja ennek ellenére változatlan. A már jól ismert és gyakran hangoztatott álláspontok mellett olyan illetékesek is szót kapnak a konferencián, akiknek véleményét nem vagy csak kevesen ismerhették meg. Így például az előadók között szerepelnek a hazai gyógyszerpiac meghatározó szereplői, illetve a reform ágazatra gyakorolt hatását prognosztizáló gazdasági szakemberek.
