Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A Magyar Orvosi Kamara kétli, hogy a versengő magánbiztosítók jelentenék a megoldást az egészségügy problémáira.
A köztestület kitart eredeti álláspontja mellett, miszerint csak a valódi társadalombiztosítás lehet gyógyír a problémákra. Meggyőződésük, hogy a kötelező társadalombiztosítás esetén valósulhat meg leginkább a biztosítottak közötti szolidaritás. Ez ugyanis újraelosztást jelent. A nagy jövedelmű, egészséges emberek befizetéseiből jut a szegényebb betegek ellátására, miután a befizetés jövedelemarányos, a szolgáltatásokból való részesedés pedig az orvos által megállapított szükséglettel arányos. A társadalombiztosítás nincs kitéve a piaci működés zavarainak (így az esetleges csődöknek, fizetésképtelenségnek vagy tulajdonosváltásnak).
A piac feltétlen hívei számára az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a főellenség. Arról viszont csak kevesen beszélnek, hogy az egészségbiztosító problémái a működés és a működtetés zavarára vezethetők vissza, és átgondolt reformokkal belátható időn belül alkalmassá lehet tenni a hatékony vásárlói szerep betöltésére. A magánbiztosítás nem nyerhet teret a társadalombiztosítás rovására, hanem annak kiegészítéseként, a differenciált igények kielégítésében lehet szerepe (elsősorban a közhasznú pénztáraknak), s alapvetően az ellátás körülményeire és az igénybevétel módjára vonatkozóan.
Más országok példái alapján viszont egyértelműnek nevezi a MOK, hogy ha egyszer „kiengedik a szellemet a palackból”, vagyis bevezetik a több-biztosítós rendszert, akkor a folyamat nem fordítható vissza.
A „tiszta” verseny viszonyaihoz legközelebb álló Egyesült Államokban mára 45 millió embernek egyáltalán nincs egészségbiztosítása, 54 millióan pedig a legszegényebbeknek járó állami biztosítással rendelkeznek, és ezek a számok rohamosan növekednek. Kanadában ugyanakkor fele annyiért mindenkit garantáltan ellátó, jó színvonalú egészségügy működik. Kalifornia kormányzója a közelmúltban kezdeményezte az egybiztosítós rendszer bevezetését az USA legnagyobb tagállamában.
A kamara nem csupán kritizálja a tervezett rendszert, de megoldási javaslattal is él. Eszerint az egészségbiztosításnak olyan formáját kell megvalósítani, amely a szűk pénzügyi lehetőségekre tekintettel a rendelkezésre álló összegből a lehető legkisebb működési költség mellett a lehető legnagyobb egészségnyereség elérését teszi lehetővé a társadalom minden tagja számára.
Az egészségügy sajátossága, hogy a szolgáltató (vagyis az orvos) szabja meg az igénybevevő (a beteg) szükségletét, ezért csak a közfinanszírozás meghatározó súlyának megtartásával lehet leszorítani a költségeket (azaz az árakat). A magánfinanszírozás arányának növekedése a magasabb árú szolgáltatások arányának és ennek következtében az összköltség növekedéséhez vezet. Ennek egyenes következménye, hogy a bármi miatt hátrányosabb helyzetűeknek romlik a hozzáférése az egészségi állapotuk alapján számukra szükséges ellátásokhoz. Mindebből az következik, hogy az egységes társadalombiztosítás megtartásával, intézményeinek fejlesztésével, szolgáltatást vásárló szerepének megteremtésével és a társadalmi ellenőrzés biztosításával lehet minden rászoruló számára a lehető legjobb egészségügyi ellátást igazságosan biztosítani.
