Újabb szigorítás: 3 százalék felett a magyar kamatszint
Ahogy az várható volt, ezúttal is emelt szinten hirdet egyhetes betéti tendert a jegybank, aminek eredményeként 3,1 százalékos lehet a tényleges kamatszint.
Újabb szigorítás: 3 százalék felett a magyar kamatszint
Ahogy az várható volt, ezúttal is emelt szinten hirdet egyhetes betéti tendert a jegybank, aminek eredményeként 3,1 százalékos lehet a tényleges kamatszint.
Még Matolcsy György szerint is az egekben marad az infláció
Bőven cél felett marad nem csak idén, hanem jövőre is az infláció Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint. Ez azt jelenti, hogy még jócskán van hova emelni a kamatokat a monetáris tanácsnak.
A PM sem hisz a 2024-ig felrajzolt pálya tarthatóságban
Annyi a kockázat, hogy jó eséllyel nem teljesülnek a Covid-19 előtt meghatározott költségvetési célok a következő években sem – mondta a Pénzügyminisztérium szakterületi államtitkára. Banai Péter Benő szerint szükséges csökkenteni az államháztartási hiányt és az adósságot, de a gyors mérséklésnek sokkal nagyobb lenne a gazdasági kockázata, mint egy fokozatos, támogató hiánypályának.
Bankkártyás fizetés: átszakíthatják végre a nagybankok a határokat
Az Európai Központi Bank is beállt több nagy kereskedelmi bank kezdeményezése mögé, hogy létrejöhessen egy, a mostaninál sokkal egységesebb, a határokon átnyúló fizetéseket megkönnyítő rendszer. A szabályozók azt remélik, hogy az élénkebb verseny miatt jól járnak az ügyfelek. Közben az is kiderül mi lesz abból, hogyha az állami szervek nem csak felügyelőkánt, hanem versenytársként is megjelennek a terepen.
Ez lehetett az utolsó jó negyedév, utolérték a gazdaságot a rossz hatások
Elárulta a harmadik negyedévi növekedés részleteit a statisztikai hivatal. Az éves összevetésben 6,1 százalékos bővülésben több szektornál, leginkább a szolgáltatásoknál mértek kétszámjegyű növekedést. A háztartások lelkesen fogyasztottak, leginkább belföldön, miközben megtakarításaikat is növelni tudták. Sok jel viszont azt mutatja, hogy a számokból már most a kifulladás kockázatát lehet kiolvasni, a hazai gazdaság sem tudja függetleníteni magát az egyre romló külső környezettől.
Fontos döntést hozott az Európai Bíróság a jegybankárok büntethetőségéről
Ítéletet hirdetett az Európai Bíróság egy olyan ügyben amiben azt kellett eldönteni, hogy megilleti-e a mentesség a bűncselekménnyel gyanúsított jegybanki vezetőket. Az ügy hátterében a korábbi lett jegybankelnök pénzmosási ügye áll.
Erős kilenc hónapon van túl az AutoWallis
A cég eredménykimutatása szerint 145,4 milliárd forintra tudta növelni árbevételét.
Rohamok alatt áll, de még elhárítja a támadásokat a PayPal
Több milliárd támadást és csalási kísérletet regisztrálnak a népszerű fizetési platform, a PayPal üzemeltetői. Ez várhatóan az ünnepek közeledtével egyre csak fokozódik, lévén a forgalom ilyenkor amúgy is jelentősen megnő.
Megnyitotta új magyarországi központját az EY
Budapesten hozza létre legújabb nemzetközi szolgáltató központját az EZ, a tanácsadó cég az új bázisra 500 embert vesz fel. Az EY a nemzetközi cégcsoportjában egyedül Magyarországon működtet három különböző városban központokat.
Lehet, hogy harmadik oltás nélkül érvénytelenné válnak a védettségi igazolványok
Rogán Antal kabinetfőnök szerint az aktuális járvány- és oltottsági adatok miatt vizsgálja a kérdést a kormány.