Limittel drágult a repcemag
és a szójadara
Mind az árváltozások irányát, mind mértékét tekintve meglehetősen vegyesen és gyenge forgalommal zárt tegnap a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiaca. Mindössze 61 kontraktusnyi kötés született - több mint a fele napraforgómagra -, 272 millió forint értékben.
A búza a jövő májusi kivételével minden terminre olcsóbb lett, 260-380 forinttal, ennek ellenére csak apróbb tételekre akadt vevő. A takarmánybúza jegyzése nem változott, s a takarmányárpáé is csupán augusztusra csökkent, 50 forinttal. Ezeken a piacokon nem esett üzlet.
A kukorica júliusra és decemberre 60/90 forinttal feljebb, márciusra 190 forinttal lejjebb zárt, kisebb-nagyobb kötések nyomán.
Napraforgómagból decemberi szállításra váratlanul nagy mennyiséget, 36 kontraktusnyit kötöttek le, 57 800 és 58 600 forint közötti árakon, az elszámolóár azonban sem erre, sem a többi határidőre nem változott. Ezzel szemben a repcemag augusztusra, a szójadara pedig júliusra kötés nélkül, a zárásban elhangzó, ám válasz nélkül maradt vételi ajánlatok hatására limittel, 800-800 forinttal drágult.
Az opciós gabonapiacon és a határidős húspiacon, mint azt már megszokhattuk, eseménytelenül múlt el a tegnapi nap is.
(NAPI)