Veszteségre számít idén az Axel Springer
Veszteségre számít idén az Axel Springer
Lassul a cseh gazdaság
A várakozásoktól alig elmaradva, 3,2 százalékkal bővült a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban. Ez alacsonyabb a megelőző két negyedév üteménél és a prognózisok szerint az utolsó három hónapban tovább lassul a növekedés.
Szerkezetátalakítási programot indít a FIAT
Az olasz FIAT SpA ipari csoport tőkeemeléssel egybekötött szerkezetátalakítási programot indít, amelynek keretében üzemeket zárnak be és elbocsátanak 6 ezer embert. A tervek bejelentése nyomán tegnap esett a cég részvényeinek árfolyama a milánói tőzsdén.
Meghaladja a tervezettet a Nokia nyeresége
A helsinki tőzsdén 4,5 százalékkal drágultak a Nokia részvényei tegnap azt követően, hogy a világ legnagyobb mobilkészülék-gyártója részint megerősítette, részint javította két hónappal korábbi előrejelzéseit. Eszerint a negyedik negyedévi nettó nyereség eléri vagy akár meg is haladhatja az októberben prognosztizált, részvényeként 18-20 eurócentes sáv felső határát. A profit így is kisebb lesz ugyan a tavalyi negyedik negyedében elkönyvelt 25 eurócentnél, a befektetők azonban előzőleg arra számítottak, hogy a Nokia a 18 centes minimumcélt is csak nehezen tudja megvalósítani - írta a Dow Jones. Szintén kellemes meglepetésként hatott, hogy a vállalat a piaci várakozásoktól eltérően megismételte októberi prognózisát, hogy az árbevétel a negyedik negyedévben 20 százalékkal nő a július-szeptemberi időszakban elkönyvelt 7,1 milliárd euróhoz képest. A tavalyi utolsó negyedévben produkált 9,28 milliárd eurós forgalmat ezzel nem sikerül megismételni, az árbevétel mégis erősnek ígérkezik annak fényében, hogy az idei az első év, amikor a globális mobilkészülék-eladások csökkennek. A Nokia szerint a mobilkészülék-értékesítés - amely a teljes árbevétel 80 százalékát adja - 25 százalékkal emelkedik a harmadik negyedévhez viszonyítva, míg a hálózati üzletág forgalma stagnál. Az év elején a Nokia 35 százalékos részesedéssel rendelkezett a mobilkészülékek világpiacán, a harmadik negyedév végére ez 2 százalékponttal csökkent, miután a fő riválisok, az amerikai Motorola Inc. és a svéd Ericsson AB javították pozíciójukat a nagyobb sebességű internetes kapcsolatot lehetővé tevő masinákkal. A negyedik negyedévben a Nokia ugyancsak ilyen készülékek - a 8310-es és a 6310-es modellek - révén tudja növelni árbevételét. (NAPI)
Újra kamatot csökkentett a Fed
Az amerikai Federal Reserve tegnap a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal mérsékelte az irányadó kamatot, és jelezte, hogy szükség esetén további kamatcsökkentésre kerülhet sor.
Javította prognózisát az Intel és az AMD
Az egyesült államokbeli Intel Corp. és kisebb riválisa, az Advanced Micro Devices Inc. (AMD) egyaránt felfelé korrigálta a folyó negyedévre vonatkozó árbevétel-prognózisát. A világ két vezető mikroprocesszor-gyártójának bejelentéseit elemzők a számítástechnikai ágazat fellendülése kezdeteként értékelik.
Recesszióban a japán gazdaság
Négy éven belül másodszor is recesszióba került a japán gazdaság, a július-szeptemberi időszakban ugyanis a GDP fél százalékkal csökkent. A visszaesés nagyobb a vártnál, ráadásul kormánytisztviselők arra számítanak, hogy a gazdaság mélyrepülése még több negyedéven át tart.
Bezárja ausztriai gyárát a Continental
Nem hivatalos értesülések szerint az autógumikat gyártó német Continental AG beszünteti az alsó-ausztriai Traiskirchenben lévő, 1500 főt foglalkoztató üzemének működését. A gyár üzemi tanácsának vezetői az MTI és a Reuters jelentése szerint mára várják a hivatalos bejelentést, és arra számítanak, hogy a dolgozók december közepéig megkapják az értesítést az elbocsátásról. A Continental néhány hónapja már jelentősen csökkentette a termelést Traiskirchenben, mert a csehországi Otrokovicében épült új gyára alacsonyabb költséggel dolgozik. A hírek szerint először a teherautó-abroncsok gyártása kerül át, azt követi a személyautó-gumiké. A Continental új vezérigazgatója, Manfred Wennemer október végén költségcsökkentési programot helyezett kilátásba, s ebben szerepelt a gazdaságtalan üzemek bezárása. A traiskircheni mellett még vagy a két mexikói Continental-gyár egyikének, vagy a svédországi Gislavedben lévő gyárnak a bezárása merült fel. A Continental osztrák leányvállalata állítólag már azon van, hogy előteremtse a fedezetet a szociális tervre - így a végkielégítésekre -, s e célból a hírek szerint el akarja adni azt a területet, ahol eddig az abroncsokat tesztelték. Az ingatlan értéke mintegy 90 millió schilling, a vevő az Eco Plus nevű társaság lenne, amely üzemek telepítésével foglalkozik, s amellyel az osztrák APA hírügynökség szerint még karácsony előtt alá is írják a szerződést. (NAPI)
Nem nyúlt a kamatokhoz a Bank of England
A Bank of England monetáris politikai bizottsága tegnap a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatokon, így az irányadó kéthetes repokamat továbbra is 4 százalék, ami 37 éves mélypontot jelent. A BoE idén már hétszer hajtott végre monetáris enyhítést, legutóbb november 8-án, amikor a kamat 50 bázisponttal csökkent. A feldolgozóipar recessziója és a jóval nagyobb szolgáltatási szektor lassulása ellenére a brit GDP a harmadik negyedévben 0,5 százalékkal bővült a másodikhoz képest, az idei éves növekedés pedig előreláthatólag 2 százalék lesz, elsősorban a lakossági kiadásoknak köszönhetően. A BoE így nem látta okát annak, hogy további könnyítéssel járuljon hozzá a gazdaság élénkítéséhez.
Tovább emelkedett a német munkanélküliség
Az elemzők által vártnál valamivel kevesebbel nőtt novemberben a munkanélküliség Németországban, a trend azonban továbbra is egyértelműen emelkedő. A kormány jóváhagyta az államháztartás egyensúlyba hozatalának programját.