Nőtt a rendelésállomány az USA-ban
Nőtt a rendelésállomány az USA-ban
Kereskedelmi háborúval fenyeget az amerikai acélvámok bevezetése
Brüsszeltől Tokióig egyöntetű felháborodás fogadta, hogy Washington védővámokat vetett ki az acéláruk importjára. Az Európai Unió azonnali hatállyal a WTO-hoz fordul és Japán, illetve Dél-Korea is csatlakozni kíván hozzá. A befektetők világszerte szabadulnak az acélgyártó vállalatok részvényeitől. A magyar acéllobbi piacvédelmi intézkedéseket sürget.
Rekordveszteséget hozott össze tavaly a Vivendi
A francia vállalati történelem eddigi legnagyobb veszteségét jelentette a múlt évre a Vivendi Universal SA médiatársaság, döntően a goodwill-leírások miatt. Erre az évre a cég az árbevétel és az üzemi nyereség nagyarányú javulását várja.
Javul a klíma az eurózónában
Ha a vártnál kisebb mértékben is, de tovább javult az üzleti és a fogyasztói bizalom februárban az eurózónában. A brüsszeli bizottság szerint rövidesen kezdetét veszi a gazdasági fellendülés, s az elemzők véleménye szintén az, hogy a valutaunió túl van a ciklus mélypontján.
Lassú növekedést jósol Svájcnak az IMF
A svájci gazdaság az elkövetkező hónapokban lassú fellendülésnek indul, s az év egészében a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékot megközelítő mértékben bővül - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisában. Az IMF előrejelzése meglehetősen óvatos, a svájci kormány ugyanis 1,3 százalékos GDP-növekedést jósol ez évre, s egyes közgazdászok szerint a gyarapodás akár 1,8 százalékos is lehet. A nemzetközi pénzintézet az inflációs kockázatot egészen minimálisnak ítéli, fiskális tekintetben pedig arra inti a kormányt, hogy tartózkodjék az új költségvetési kiadásoktól, s az egyszeri bevételeket az adósság csökkentésére használja fel. Ulrich Kohli, a svájci jegybank vezető közgazdásza az IMF-értékelésre reagálva úgy vélekedett, hogy az ország gazdasága túl van a nehezén, és az év második felében gyorsulni kezd a növekedés.
Az argentin válság levitte a HSBC profitját
Az egy évvel korábbi 10,3 milliárdról 8,8 milliárd dollárra csökkent tavaly a londoni székhelyű HSBC Holdings Plc adózás előtti nyeresége, a nettó profit pedig 18 százalékkal, 5,4 milliárd dollárra esett vissza. A piaci értéke alapján Európa legnagyobb bankjának számító - de globálisan tevékenykedő - HSBC eredménye elsősorban az argentin események miatt romlott. Az ottani rossz hitelek után a pénzintézet 600 millió dollár tartalékot volt kénytelen képezni, s ehhez jött még 500 millió dollár leírás az argentin peso leértékelése miatt. A HSBC összesen 2,037 milliárd dollárt különített el a veszteségek fedezésére, ez csaknem kétszerese az előző évi összegnek. Ugyanakkor a tartalékok és a goodwill nélkül az adózás előtti nyereség 3 százalékkal, 11,3 milliárd dollárra nőtt. Ebből 4,2 milliárd dollár Európából, 3,9 milliárd pedig Hongkongból származott. A HSBC pillanatnyilag vegyesnek ítéli az idei kilátásokat, a lakossági hitelkereslet továbbra is erős, a vállalati körben viszont kevesen igényelnek bankkölcsönt. (NAPI)
Történelmi csúcsponton a koreai bizalmi index
A februári 110,7-ről nem kevesebb mint 141,9 pontra emelkedett márciusban a dél-koreai üzleti bizalmi index. A koreai iparszövetség 1975 óta készíti a barométert, a mostani érték történelmi rekordnak számít. A határszám a 100 pont, az ennél magasabb adat azt jelzi, hogy a megkérdezett társaságok között többségben vannak azok, amelyek az üzleti helyzet javulását várják az adott hónapban. A szövetség kommentárja szerint az index megugrását az magyarázza, hogy az Egyesült Államokban a vártnál gyorsabban következett be a fellendülés, ezért a koreai társaságok a beruházások és az export jelentős erősödésére számítanak. A legnagyobb derűlátás a számítógépeket és más információtechnológiai eszközöket gyártó cégek körében uralkodik, e szektor részindexe 180 ponton állt.
Ellenséges ajánlatot tett a Northrop Grumman a TRW-re
Az amerikai Northrop Grumman Corp. hadiipari csoport közvetlenül a TRW Inc. részvényeseihez fordult ellenséges felvásárlási ajánlatával azt követően, hogy az utóbbi cég igazgatótanácsa elutasította a részvényenként 47 dolláros, összesen 5,9 milliárd dolláros ajánlatot - amelyhez hozzájönne 5,5 milliárd dollár adósságátvállalás -, miután a felajánlott összeget elfogadhatatlanul alacsonynak találta. A Northrop február végén lépett akcióba a TRW megszerzéséért (NAPI Gazdaság, 2002. február 26., 6. oldal), az ajánlattételt megelőző napon a TRW részvényei 39,80 dolláron zártak. Múlt pénteken a TRW árfolyama 50,5 dollár, a Northropé 107,75 dollár volt. A részvényeseknek szóló, március 29-éig érvényes ajánlat értékét a lejárat előtti napok árfolyama alapján fogják meghatározni, azt azonban a Northrop előre kikötötte, hogy legalább 0,4159, illetve maximum 0,4563 saját részvényt ad egy TRW-papírért. A Northrop tavaly az Egyesült Államok harmadik legnagyobb hadiipari szállítója volt, míg a TRW csak a hetedik helyen állt, mivel 17 milliárd dolláros árbevételének mintegy kétharmadát az autóalkatrész-gyártás adta. Ezt az üzletágat a Northrop leválasztaná, számára ugyanis a TRW műholdas és űrvédelmi tevékenysége a fontos, amelyet megszerezve nagy szerepet játszhatna az USA most induló rakétavédelmi programjában, s akár a második helyre is feljöhetne a Lockheed Martin Corp. mögött és a Boeing Co. előtt. A felvásárlási kísérlet kimenetelét nagyban befolyásolhatja, hogy a TRW székhelye az Ohio állambeli Clevelandben van, márpedig az akvizíciókra vonatkozó ohiói törvények az USA-ban a legszigorúbbak közé tartoznak; egyik fő céljuk éppen az ellenséges ajánlatok keresztülvitelének nehezítése. A Northrop máris keresetet nyújtott be, hogy kikényszerítse egyes jogszabályok megváltoztatását. P. Z.
Csökkent a német GDP
A tavalyi utolsó negyedévben 0,3 százalékkal csökkent Németország bruttó hazai terméke (GDP) az előző három hónaphoz képest. Közel hat év óta először éves összevetésben is zsugorodott a GDP.
Összezsugorodott a Sanoma profitja
A finn SanomaWSOY médiacsoport 47,8 millió euró nettó profittal zárta a múlt évet, ami 49 százalékos visszaesést jelent 2000-hez képest. Az üzemi nyereség azonban 15 százalékkal, 96,5 millió euróra emelkedett, meghaladva a Goldman Sachs 88,7 millió eurós prognózisát. A nettó eredmény alakulását a Sanoma elsősorban a vagyonkezelésből származó nyereség visszaesésével magyarázza, amit súlyosbított, hogy a gazdasági növekedés lassulása miatt a vállalatok csökkentették hirdetési kiadásaikat. A Sanoma tavaly nyáron vásárolta fel a holland VNU NV magazinüzletágát, s ezzel a magyar sajtópiacon is fontos szereplővé vált (övé lett például a Nők Lapja, a Story, a Színes RTV és a Figyelő) a skandináv térségben pedig az első helyre lépett elő, átvéve a vezetést a svéd Bonnier AB-től. Az akvizíció nyomán a társaság negyedik negyedévi árbevétele 652,6 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 407,4 millióról. Az egész évi értékesítés 20 százalékkal, 1,73 milliárd euróra nőtt. Ha a gazdasági helyzetben nem következik be váratlan változás, úgy az idén az árbevétel 2,4 milliárd euróra emelkedik, az üzemi eredmény pedig mintegy negyedével javulhat - állítja a Sanoma. A vállalat arra számít, hogy a reklámbevételek az első félévben végig nyomottak maradnak, s számottevő fellendülés csak ősszel köszönt be. (NAPI)