BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkent a német GDP

A tavalyi utolsó negyedévben 0,3 százalékkal csökkent Németország bruttó hazai terméke (GDP) az előző három hónaphoz képest. Közel hat év óta először éves összevetésben is zsugorodott a GDP.

2002. február 27. szerda, 23:59

2001 utolsó negyedévében a német GDP 0,3 százalékkal zsugorodott a július-szeptemberi időszakhoz képest - jelentette a szövetségi statisztikai hivatal. Ilyen mértékű csökkenést három és fél év óta nem regisztráltak. A GDP már a második és a harmadik negyedévben is visszaesett, az utóbbiban a most korrigált adat szerint 0,2 százalékkal az előzőleg közölt 0,1 százalék helyett. A negyedik negyedévi össztermék 0,1 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Arra, hogy a GDP éves viszonylatban is csökkenjen, utoljára 1996 első negyedében volt példa - emlékeztet a Dow Jones. A teljes múlt évi GDP 0,6 százalékkal nőtt. Az adatok nem okoztak meglepetést, miután a Bundesbank a múlt héten már közzétette becslését, amely szerint október-decemberben a gazdaság teljesítménye 0,25 százalékkal maradt el az előző negyedévitől (NAPI Gazdaság, 2002. február 21., 2. oldal). Az egyes GDP-komponensek közül az állóeszköz-beruházások estek vissza a legnagyobb mértékben, 10,8 százalékkal éves viszonylatban. Az építőipari kiadások 4,5 százalékkal csökkentek, az export elsősorban az amerikai kereslet gyengülése miatt - 0,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg az import 6,6 százalékkal szűkült. A lakossági fogyasztás 1,2, a közületi 1,8 százalékkal nőtt. A feldolgozó- és építőipar kibocsátása 3,3, illetve 4,7 százalékkal romlott 2000 utolsó negyedéhez képest, a szolgáltatási szektor teljesítménye 0,5 százalékkal javult, ezen belül a pénzügyi, a lízing- és az üzleti szolgáltatások 3,1 százalékkal bővültek. Az elemzők kiemelik, hogy a vállalatok jelentős mértékben csökkentették raktárkészleteiket, ami a kereslet erősödése esetén megteremti az alapot a termelés felfuttatásához. A berlini pénzügyminisztérium közleménye bizakodó hangot üt meg, leszögezve, hogy idén a gazdasági aktivitás élénkül és az év előrehaladtával gyorsuló fellendülésre van kilátás.
P. Z.

Papp Zoltán
Papp Zoltán

Ez is érdekelhet