BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
header

Papp Zoltán

03.
18.
23:59

A Corus megválik az alumíniumgyártástól

Az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 419 millió font nettó veszteséget jelentett a múlt évre a brit-holland Corus Group Plc acélipari csoport. Az eredmény mindazonáltal látványos javulás az egy évvel korábbi 940 millió font mínusz után. Az adózás előtti veszteség 1,135 milliárdról 462 millió fontra mérséklődött. Európa második legnagyobb acélvállalata 1999-ben jött létre a British Steel és a holland Hoogovens fúziójából, s azóta folyamatosan veszteséges, sőt a két vállalat már 1998-ban is negatív mérleggel zárt. Az árbevétel 7,699 milliárd fontra esett vissza tavaly az egy évvel korábbi 9,509 milliárdról, amit a Corus közleménye szerint döntően az okozott, hogy a vállalat legnagyobb üzletágának számító szénacélgyártás súlyosan megszenvedte a globális gazdasági gyengülést és az ennek nyomán a túlkínálatból fakadó árcsökkenést. Az üzletág 446 millió fontos üzemi veszteséggel zárta a múlt évet, míg az alumíniumgyártásban 58 millió, a rozsdamentes acéltermékek előállításában pedig 3 millió font üzemi nyereség keletkezett. A Corus ennek ellenére bejelentette, hogy el kívánja adni alumíniumgyártó divízióját. Elemzők szerint az évi 244 ezer tonna alumíniumot gyártó üzletág körülbelül 1 milliárd fontot ér. A kilátásokat illetően a Corus figyelmeztet rá, noha az amerikai acélvámok bevezetése miatt több más európai gyártóval együtt április 30-ai hatállyal emeli árait, ez az intézkedés még nem jelzi a gazdasági lassulás végét. A Corus azt is közölte, hogy a korábban bejelentett 10 ezer fős leépítés részeként a jövő év végéig megszüntet 4 ezer állást; a múlt év végén a vállalat 53 ezer embert foglalkoztatott. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
03.
12.
23:59

Gyengébb negyedévre számít a Volkswagen

A Volkswagen AG értékesítése az első negyedévben előreláthatólag 6,5 százalékkal, 1 millió 184 ezer gépkocsira csökken - nyilatkozta a német autóipari csoport vezérigazgatói tisztségét a jövő hónapban átvevő Bernd Pischetsrieder az éves jelentés közzétételekor. A Volkswagen-modellek eladásai 9 százalékkal, 816 ezerre gyengülnek, az Audinál ezzel szemben 1,7 százalékkal, 300 ezerre emelkedik az értékesítés. A nyereség ugyancsak rosszabb lesz a tavalyinál, részint az argentin tevékenység átszervezésének költsége, részint a hatékonyságjavítási célzatú információtechnológiai kiadások miatt. A csoport éves nyeresége mindazonáltal legalább akkora lesz, mint a tavalyi - közölte Pischetsrieder, azt azonban nem árulta el, hogy a nettó vagy az adózás előtti profitra gondol. Tavaly a VW 4,41 milliárd euró adózás előtti és 2,93 milliárd euró adózott nyereséget ért el, ami 19, illetve 12 százalékos javulás 2000-hez képest. A leendő vezérigazgató mindazonáltal figyelmeztetett arra, hogy pontos előrejelzést pillanatnyilag nem lehet adni, az eredmények alakulása nagyban függ attól, hogy a német piacon a harmadik negyedévben bekövetkezik-e a remélt javulás, és hogy az Egyesült Államokban erősödik-e a kereslet az év második felében. Árbevétel-prognózissal nem szolgált, annyit viszont megjegyzett, hogy az eladott autók száma csökkenhet a tavalyihoz képest. A konszern éves jelentése szerint idén várhatóan csak a Skoda növeli árbevételét és nyereségét, míg a Volkswagennél stagnál az eladási szint. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
03.
12.
23:59

Kedvezőek a francia és a német inflációs adatok

Csak minimálisan nőttek a fogyasztói árak februárban az euróövezet két legnagyobb gazdaságában. A francia statisztikai hivatal közlése szerint a harmonizált EU-módszerrel számított infláció havi szinten 0,2 százalék, 12 havi viszonylatban 2,3 százalék volt. Januárban 0,5, illetve 2,4 százalékot mértek, akkor a viszonylag magas havi változást a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a dohánytermékek drágulása okozta, de februárban lassult az élelmiszerek árának növekedése. A német statisztikai hivatal megerősítette korábbi jelentését, amely szerint februárban a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest 0,3, tavaly februárhoz képest 1,7 százalékkal emelkedtek. A harmonizált EU-módszer alapján a két adat 0,2, illetve 1,8 százalék. Januárban e metódus szerint még 2,3 százalék volt a 12 havi infláció. A ráta csökkenése főleg annak köszönhető, hogy olcsóbbak lettek az üzemanyagok és a fűtőolaj. A két ország együttesen az eurózóna gazdaságának a felét adja, ezért inflációs adataik különösen fontosak az Európai Központi Bank (ECB) kamatpolitikája szempontjából. Az ECB 2 százalék alatt szeretné látni az inflációt - erre 2000 májusa óta nem volt példa -, s noha az Eurostat becslése szerint a ráta februárban csak 2,5 százalékra mérséklődött a januári 2,7 százalékról, elemzők úgy vélik, hogy a trend az ECB célkitűzésének megvalósulása felé mutat. Derűlátóan nyilatkozott ez ügyben Otmar Issing, a bank vezető közgazdásza is, aki szerint az infláció a második negyedévben jóval a 2 százalékos érték alá kerül. P. Z.

Szerző(k):
Papp Zoltán
03.
12.
23:59

Alitalia-tulajdonrészt szerezne az Air France

Az olasz és a francia kormány tárgyalásokat folytat arról, hogy az Air France légitársaság komolyabb tulajdonhányadot szerezne az Alitaliában - jelentette a Reuters jól értesült forrásokra hivatkozva. A két vállalat által korábban megkötött együttműködési megállapodásnak van egy olyan kitétele, hogy a felek 2-3 százalékos keresztérdekeltséggel pecsételnék meg a partnerséget, most azonban az Air France már nem éri be ilyen szimbolikus hányaddal, hanem jóval nagyobb, 14 százalékos tulajdonrészre pályázik. Az ügylet révén a súlyos pénzügyi gondokkal küszködő Alitalia friss tőkéhez jutna. A két kormány közt a források szerint már megszületett a politikai egyezség arról, hogy az 56 százalékban állami tulajdonú Air France ilyen módon megmenti az 53 százalékban az olasz kincstár által birtokolt Alitaliát. Az olasz légitársaság néhány hónapon belül részvényekre cserélhető kötvényeket kíván kibocsátani 1,2-1,4 milliárd euró értékben, de arról egyelőre nincs hír, hogy az Air France ezekből a papírokból kíván-e vásárolni. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán
03.
12.
15:29

Derűlátók a G-10 jegybankelnökei

Hosszú ideje ez volt a legbizakodóbb hangulatú megbeszélésünk - jelentette ki Sir Edward George, a Bank of England kormányzója azt követően, hogy a tíz legfejlettebb ipari ország jegybankelnökei a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankjában megtartották szokásos kéthavi tanácskozásukat (a G-10-nek valójában 11 tagja van: Egyesült Államok, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Kanada, valamint Svájc, Svédország, Hollandia és Belgium). A csoport soros elnöki tisztét betöltő George a zárt ajtók mögött lezajlott megbeszélés után elmondta: egyetértettek abban, hogy a világgazdaság javulásnak indult, noha vannak bizonytalansági tényezők is. Sok múlik például azon, hogy az Egyesült Államokban mennyire lesz tartós a lakossági kereslet újabban megfigyelhető erősödése és hogy a vállalati szféra mikor kezdi felfuttatni a beruházásokat. Ezzel együtt míg a novemberi tanácskozáson a jegybankelnökök inkább negatívnak, januárban pedig vegyesnek ítélték a makrogazdasági mutatókat, most a minősítés elmozdult az inkább pozitív felé - fogalmazott George a Dow Jones jelentése szerint. A G-10 jegybankelnökei szerint a fellendülés az Egyesült Államokban a legnyilvánvalóbb, ez azonban kihat az euróövezetre és Japánra is. George úgy vélekedett, hogy a valutaunióban a gazdasági növekedés folyamatos, de lassú erősödésére kell számítani, s a tempó csak az év vége felé érheti el a 2-2,5 százalékot. Japán esetében az év közepére várható a stabilizálódás, majd nagyon mérsékelt növekedés veheti kezdetét. George nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy véget ért-e a kamatcsökkentési ciklus, mindazonáltal utalt arra, hogy a növekedési kilátások javulása idővel monetáris szigorítást is maga után von. (NAPI)

Szerző(k):
Papp Zoltán