Csalódtak a japán boltosok
Csalódtak a japán boltosok
Áremelkedéssel jár a szlovák EU-csatlakozás
Pozsonyi tudósítónktól: Szlovákiában az Európai Unióba történő belépést követően 18 százalékkal emelkednek a fogyasztói árak a 2001-es árszinthez képest, 2006-ig 33 százalékos, az azt követő két évben pedig összesen 49 százalékos árnövekedés várható a 2001-es bázisévhez képest – olvasható a szlovák tudományos akadémia világgazdasági kutatóintézetének tanulmányában, amely Szlovákia uniós tagságának következményeit elemzi. A fogyasztói árak, amelyek 2000 végén alig érték el az EU-szint 36 százalékát, 2006-ban már 46 százalékos, 2008-ban pedig 49,7 százalékos szinten lesznek Szlovákiában. A nominálbérek ugyanakkor 2004-ben a jelenleginél 21 százalékkal, 2006-ban pedig 44 százalékkal lesznek magasabbak. A bruttó hazai termék (GDP) a tanulmány szerint 2004 és 2006 között várhatóan évente 4,8 százalékkal, az azt követő években pedig évi 5 százalékkal nő Szlovákiában. Jelenleg az egy főre jutó GDP vásárlóerőben számolva az uniós átlag 49 százaléka, 2006-ban ez 53,1 százalékra, 2008-ban pedig mintegy 55 százalékra nőhet. A belépést követően az eddiginél jóval intenzívebbé válik a külföldi működőtőke beáramlása; jelenleg ez Szlovákiában 800 dollár/fő, 2008-ra viszont elérheti a 2300 dollár/főt. A csatlakozásnak köszönhetően a jelenlegi 19 százalékos munkanélküliség 2008-ra 15 százalékra mérséklődik. Szlovákia belépése az EU-ba összességében mintegy 200 milliárd korona kiadással jár – közölte az akadémia jelentésével kapcsolatban Mária Kadlecíková, a Dzurinda-kabinet európai integrációs miniszterelnök-helyettese. Sidó Zoltán, az Új Szó munkatársa
Felszámolás vár a Babcock Borsigra
Szinte biztosra vehető, hogy megszűnik Németország egyik legpatinásabb gépipari vállalata, a Babcock Borsig AG, miután a fizetésképtelenség bejelentését követően nem vezettek eredményre tárgyalásai a hitelező bankokkal. Az észak-rajna-vesztfáliai tartományi és a szövetségi kormányzat még nem adta fel teljesen az ügyet.
A Telia szerezte meg a KPNQwest-hálózat egy részét
A svéd Telia AB távközlési csoport Telia International Carrier nevű hálózati részlege megvette a májusban csődbe jutott holland KPNQwest NV franciaországi optikai szálas telekommunikációs hálózatának egy részét. Az ügylet magában foglalja a Párizs és Lille, valamint a Párizs és a németországi Kehl közti összeköttetést, és ha a külső karbantartó cégek elfogadható feltételeket szabnak, akkor a Telia megszerezheti még a Párizs-Lyon-Marseille-Torinó-Milánó, a Lyon-Genf és Lille-Calais összeköttetéseket. A vállalat szóvivője szerint az öt hálózati elemért összesen 3 millió eurót fizetnek - írta a Dow Jones. A KPNQwest teljes európai hálózata 18 ország ötven városára terjed ki, hossza 25 ezer kilométer, s három nagy része van: a KQ hálózat a brit, a holland, a német és a francia gyűrűket tartalmazza, az Ebone hálózat a többi nyugat-európai országban működik, végül van egy hálózat Közép-Európában, melyet a KPNQwest márciusban vásárolt meg. Csődje után a hitelezők egyben szerették volna eladni az egész hálózatot, de ez a fő potenciális vevő, az AT&T Corp. visszalépése nyomán meghiúsult. A Reuters még a hét végén banki forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a KPNQwest egyik alapítója és 40 százalékos tulajdonosa, a holland KPN NV távközlési társaság 20 millió eurós vételi ajánlatot készül tenni a KQ hálózatra. A Telia a jelek szerint gyorsabb volt. (NAPI)
Brüsszel szigort vár az olasz kormánytól
A brüsszeli bizottság elvárja Olaszországtól, hogy jövőre a zéróhoz közelítse költségvetési hiányát - mondta a testület szóvivője arra reagálva, hogy Róma felhígította fiskális terveit. Az olasz gazdasági csomag a jövedelem- és a társasági adó csökkentéséről is rendelkezik, sőt a kormány külön kedvezményekkel kívánja ösztönözni az új autók vásárlását.
Javulást jelez az OECD-index
Májusban immár sorozatban hetedik hónapja emelkedett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kompozit indexe, amely a 30 tagország legfontosabb mutatóinak összegzésével készül. A mérőszám 116,7 pontra nőtt az április 116,3 pontról. Az Egyesült Államok indexe, amely áprilisban 119,3 pontra csökkent, májusban az ellenkező irányban mozgott, 119,5 pontra kúszva fel. Az Európai Unióra vonatkozó mutató 114,1-ről 114,8 pontra emelkedett, ezen belül az eurózóna indexe 114,4 pont volt az áprilisi 113,8 után. Japán esetében az index 107,5-ről 107,8 pontra változott. Az eurózóna három legjelentősebb gazdasága közül Németországban regisztrálták a legnagyobb növekedést, az index 115,5 pontra ment fel az áprilisi 114,9-ről, míg a francia 110,0 és az olasz 107,2 pont egyaránt 0,2 pontos emelkedést jelent áprilishoz képest.
Brüsszeli igen az easyJet-Go fúzióra
Az Európai Unió brüsszeli bizottsága jóváhagyta, hogy a brit easyJet Plc légitársaság felvásárolja kisebb hazai riválisát, a Go Fly Ltd.-t. Ha a brit versenyhatóság szintén áldását adja a 374 millió fontos ügyletre, azzal az easyJet Európa legnagyobb fapados - alacsony tarifájú, fedélzeti szolgáltatást nem nyújtó - légitársaságává válik, megelőzve az ír Ryanair Holdings Plc-t - írta a Reuters. A londoni tőzsdén pénteken több mint 10 százalékkal emelkedett az easyJet árfolyama, amit a brüsszeli döntésen túl az is magyaráz, hogy a vállalat közölte: utasainak száma júniusban az egy évvel korábbihoz képest 51,5 százalékkal, 959 ezerre nőtt. A Go ugyanebben a hónapban 551 ezer utast szállított, 71,8 százalékkal többet, mint tavaly, így ketten együtt megelőzik a Ryanairt, amelynek utasszáma júniusban 1,245 millió volt. A brüsszeli bizottság engedélyezte a Deutsche Lufthansa AG és az Austrian Airlines együttműködését is, ennek keretében a két légitársaság megosztja a Németország és Ausztria közötti útvonalakat. Az egyelőre 2005-ig szóló jóváhagyás feltétele az volt, hogy a vállalatok a versenyhelyzet érdekében mondjanak le a két ország közti járatokhoz kapcsolódó repülőtéri fel- és leszállási jogok 40 százalékáról más légitársaságok javára. (NAPI)
A beruházások lendítették fel a francia GDP-t
Franciaország bruttó hazai terméke (GDP) 0,4 százalékkal bővült az idei első negyedévben a tavalyi utolsóhoz képest - jelentette az INSEE statisztikai hivatal. Bár az adat megegyezik a májusban közölt előzetes becsléssel, ez inkább a szerencsének köszönhető, az egyes GDP-komponenseket tekintve ugyanis jókora eltérések mutatkoznak. A vállalati beruházások a korábban számított 0,1 százalék helyett kereken 1 százalékkal nőttek, s ez a korrekció elegendő volt ahhoz, hogy ellensúlyozza más részadatok negatív módosítását. Így a lakossági kiadások a korábban becsült 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,1 százalékkal csökkentek, az export és az import 1,8, illetve 2,2 százalékos bővülése is kisebb a májusban közöltnél. Az INSEE becslése szerint a francia GDP a második negyedévben 0,9 százalékkal gyarapodott az elsőhöz képest, a harmadik és a negyedik negyedévre pedig egyaránt 0,7 százalékos növekedés várható.
Csődvédelmet kért a Babcock
Fizetésképtelenséget jelentett Németország egyik vezető gépipari vállalata, a Babcock Borsig AG, miután annyira kifogyott a pénzből, hogy alkalmazottainak bérét sem tudta átutalni. A vállalat mindazonáltal folytatja a tárgyalásokat a hitelezőkkel és az észak-rajna-vesztfáliai tartományi, valamint a szövetségi kormány meg akarja menteni a céget.
Visszaminősítette Brazíliát a Standard & Poor's
A Standard & Poor's hitelminősítő intézet egy fokozattal, BB mínuszról B pluszra rontotta Brazília külföldi devizában jegyzett hosszú lejáratú államadósságának kockázati megítélését, a belföldi államadósság besorolását pedig BB pluszról BB-re szállította le. A devizaadósság új minősítése immár négy fokozattal marad alatta a befektetésre ajánlott kategória legalsó osztályzatának, ráadásul az S&P fönntartotta a negatív kilátást, ami valószínűsíti, hogy a következő lépés újabb visszaminősítés lesz. Az indoklás hivatkozik a politikai bizonytalanságra és az államadósság növekedésére, megállapítva, hogy ez tovább szűkíti a fiskális mozgásteret, s egyre nagyobb erőfeszítéseket igényel ahhoz, hogy ne romoljon az adósságnak a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya. A brazil államadósság piaci árfolyama hetek óta meredeken csökken, a kamatok pedig három éve nem látott magasságba emelkedtek, ami jelentősen növeli a mintegy 250 milliárd dolláros devizaadósság kamat- és törlesztési költségeit. A befektetők attól félnek, hogy az októberi elnökválasztáson a közvélemény-kutatásokat jelenleg vezető baloldali jelölt, Luiz Inacio Lula da Silva győz, aki esetleg lazítani fogja a fiskális politikát. (NAPI)