Bernanke felbeszélte a dollárt
Bernanke felbeszélte a dollárt
Zuhanással kezdődik az év vége
A főbb nyugat-európai tőzsdék közel két százalékos veszteséggel kezdték a negyedik negyedévet, de október első kereskedési napja a tengerentúli befektetőknek sem kedvezett.
Amerikából gyengítették a forintot
A régiós devizák megítélése a dollár euróval szembeni jegyzésének csökkenésével párhuzamosan romlott csütörtökön.
A tengerentúlon már érzik a bika vérének szagát
A New York-i tőzsde irányadó mutatói meredeken délnek vették az irányt a csütörtöki tőzsdenyitást követően.
Gyengüléssel válaszolt a forint Amerikának
Felemásra sikerült az amerikai adatdömping, a GDP alakulása pozitív, de más indikátorok - például a chicagói beszerzési menedzserindex - már kevésbé kedvező képet festenek. Ez utóbbi miatt is gyengülhetett a forint, délután négy óra után napi leggyengébb szintjén állt, 270,30 forint volt az euró - mondta a Napinak Karsai Péter, a Commerzbank kereskedője. A nap folyamán a folyó fizetési mérleg kedvező adatára gyakorlatilag semmilyen reakciót nem mutatott a piac, az euró legalacsonyabb ára 269,40 forint volt. Egy dollár 185,30, egy svájci frank pedig 178,10 forintot ért délután. A svájci frank gyengült a nap folyamán az euróhoz képest, az 1,5080-as szintről 1,52-ig ért el arra a piaci értesülésre reagálva, hogy a központi bank (SNB) frankeladásba kezdett. A régiós devizák közül kivételesen a cseh korona mutatta a legnagyobb gyengülést, 0,4 százalékkal előző napi zárása alá került, de követte a zloty is, amely 0,2 százalékkal gyengült szerda délutánig. A magyar állampapírok másodlagos piacán az éven túli lejáratú kötvények hozama tovább csökkent, 7,50 százalék felé tart, míg a rövid oldalon stabilan hét százalék alatti hozammal forognak a papírok - jelezte az Államadósság Kezelő Központ.
Legyőzte a válságot a Nike
Az amerikai sportszergyártó pénzügyi évének első negyedéve az elemzői várakozásoknál is jobban sikerült, hála a társaságnál világszerte bevezetett költségcsökkentéseknek.
Fájdalmasan lassan kecmereg talpra a világ
A Wal-Mart amerikai kiskereskedelmi óriás elnöke szerint a gazdaság talpra állása lassú, fájdalmas és kihívásokkal teli lesz.
Hirtelen vezérváltás a JP Morgannél
James Dimon, a JP Morgan Chase vezérigazgatója kedden meglepetésszerű vezércserét eszközölt a bankház befektetési banki részlegénél.
S&P: Távoli remény még a valódi fellendülés
A tőkejavakat termelő európai cégek rövid távú fellendülésére vajmi kevés az esély a Standard & Poor's szerint.
Élesedik a harc a BorsodChem körül
Fényévnyi távolságban van a BorsodChem (BC) és a potenciális kínai befektető álláspontja arról, hogy üdvös volna-e a hazai cégnek az új partner.