Ezt sem gondoltuk volna: Törökország elődöntős Ezt a meccset legalább a pályán a focisták döntötték el. Maga a látvány egyébként elsőrangú volt, a törökök enyhe fölényben voltak, legalábbis a helyzetek alapján. …
Dél-Koreát a spanyolokon is túlsegítették a bírók A játéktudás alapján a vb-re egészen jó kis csapatot összehozó spanyolok lettek volna a meccs egyértelmű esélyesei. Ám ismét kiderült, hogy ezen a vb-n a …
A németek a négy közé szenvedték magukat Két merőben eltérő félidő után Németország jutott a legjobb négy közé. A küzdés igazi profijai ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat. Az első félidőben még aktívak …
A németek kibrusztolták a továbbjutást Németország jutott a négy közé az amerikaiak ellenében, miután a második félidőben kivédekezték a jenkiket.
Frings kézzel hárított a gólvonalon Egy szögletet követően a német Frings alkarral hárította Berhalter közeli lövését. A német kapus Oliver Kahn. Mindezek után a bíró kifelé ítélt szabadrúgást.
Vezetnek a németek Egy rakás kimaradt amerikai helyzet után Ballack fejjel szerzett vezetést a németeknek a 39. percben.
Az Ecostat szerint erősödik a növekedés, de veszélyes lesz a szerkezete A gazdaság első négy havi alakulása, és a konjunktúramutatók, bizalmi indexek alapján az év második felétől fellendülés várható, ám a növekedés egyensúlyi veszélyeket is jelentő …
Az Illbruck nyerte a Volvo Ocean Race-t Az utolsó, Göteborg és Kiel közötti szakasz előtt a német Illbruck már csak nagy balszerencsével veszíthette volna el a versenyt. Bejött azonban a papírforma, az …