A vártnál jóval magasabb az infláció Áprilisban 6,1 százalék volt az infláció, ez lényegesen magasabb, mint az elemzők által várt 5,8 százalék, ráadásul emelkedő tendenciájú, amire aztán végképp senki sem számított. …
Háromszorozta profitját a Prímagáz A tavalyi első negyedéves 83 millió forint után idén ennek három és féleszeresét, 274 millió forint adózás utáni eredményt ért el a Prímagáz Rt. az …
Veszteséges a Mezőgép Az orosházi Mezőgép Rt. 38 százalékkal növelte árbevételét az első negyedévben, de eredménye az autóipari recesszió miatt 21 millió forint veszteség lett. A Mezőgép árbevétele …
Minimális Fotex eredmény A Fotex csoport előzetes nem auditált mérlege szerint a társaság az első negyedévben 8,78 millió forintos eredményt ért el, ez mindössze 2,7 százaléka az egy …
Csintalan ügyvezető és tulajdonos a Defendben Immár bizonyos, hogy Csintalan Sándor lett a Defend Ügyvezető igazgatója, cége pedig az őrző-védő társaság 18 százalékos tulajdonosa. Csintalan Földi László üzletrészét vette át, mellette …
Megnyerte az illbruck a Volvo Ocean Race-t Az utolsó szakasztól függetlenül megnyerte a Volvo Ocean Race-t az illbruck csapata. A németek előnye behozhatatlan, hacsak sikeres óvással nem veszítenek pontokat.
Volvo Ocean Race: megint nyer az illbruck A Volvo Ocean Race 7. Baltimore-La Rochelle szakaszát a német illbruck csapat nyeri, valószínűleg e percekben haladnak át a célvonalon. Ezen a szakaszon csak a …
Vírusra és hackerre nincs biztosítás Magyarországon egyetlen biztosítótársaságnál sem lehet olyan biztosítást kötni, amely vírus miatti adatmegsemmisülés vagy hackertámadás ellen védene. Ugyanígy biztosíthatatlan kockázat az emberi mulasztás, például hibás törlés …
Megemelte inflációs előrejelzését a jegybank A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai ülésén változatlanul hagyta az alapkamatot, és elfogadta az inflációs jelentés szövegét. Eszerint az emelkedő importált infláció és a …
Nem változtatta kamatait az MNB A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa mai rendes ülésén úgy határozott, hogy nem változtat az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat 8,50 százalék.