BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Kummer Krisztián

01.
13.
23:59

Aggodalmak a szoftverpiacon

A nyugat-európai tőzsdék vegyes képet mutattak a keddi záráskor, a CAC-40 ugyanis emelkedett, a Footsie süllyedt, míg a DAX gyakorlatilag nem változott. A technológiai papírok a tengerentúli nyomás hatására felfelé mozogtak, élükön az ASML, az Ericsson és az Alcatel járt. Szintén jól szerepeltek az autógyártók részvényei, amelyek átlagosan egy-két százalékkal növelték értéküket. Az Airbus tulajdonosa, az EADS is jó napot zárt, a Guardian ugyanis tudni véli, hogy a cég vezette konzorcium nyeri el a brit hadügy 13 milliárdos pályázatát. Az SAP azonban kiábrándította befektetőit, a szoftveróriás forgalma ugyanis a gyengülő dollár miatt várhatóan három százalékkal elmarad a múlt évi szinttől. A rossz hír rányomta bélyegét a részvény kurzusára és a mélybe rántotta a francia Cap Gemini és Atos Origin árfolyamát is. Londonban a Tesco homályosította el a befektetők derűlátását, mivel jelentős mennyiségű saját részvényt dobott piacra, hogy növelje pénzállományát. Szintén rosszul szerepelt a Lloyds bank részvénye, miután a társaság pénzügyi igazgatója váratlanul távozott a cégtől. A tengerentúlon a korábbi nagy emelkedések lendülete megakadt, a mutatók lapzártakor egyöntetűen lefelé haladtak. A New York-i piacokon aggodalmat keltettek az SAP hírei, még akkor is, ha a gyengébb teljesítmény egyértelműen az egyre mélyebbre süllyedő zöldhasú számlájára írható. A szoftvercégek részvényei rosszul szerepeltek és nem talált kiutat az Oracle-papír sem, pedig a cég végre megtalálta az elnöki pozícióra alkalmas személyt, aki követheti az alapító Larry Ellisont a trónon. A Motorola befektetői azonban örömmel vették, hogy a cég több mint egymilliárd dolláros szerződést írt alá két kínai mobilszolgáltatóval. Az euró árfolyama napközben az 1,28 dolláros szintet is támadta, estére azonban 1,273 dollárig süllyedt a nemzetközi devizapiacon. A jen árfolyama a 106,3-es szint körüli szűk sávban mozgott.

Szerző(k):
Kummer Krisztián