Vakcina: újabb nagy gyártó kezdte meg a kiszállítást Európába
Megkezdődött a Moderna amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának európai kiszállítása - közölte hétfőn a vállalat.
Vakcina: újabb nagy gyártó kezdte meg a kiszállítást Európába
Megkezdődött a Moderna amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának európai kiszállítása - közölte hétfőn a vállalat.
Görög-török konfliktus: öt év után tárgyalóasztalhoz ülnének a két ország vezetői
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hétfőn Ankarában azt javasolta Görögországnak, hogy még januárban folytassák a tárgyalásokat vitás kérdéseikről, köztük a tengeri határokat érintő, valamint annak nyomán a földközi-tengeri energiahordozók feltárásával kapcsolatban felmerült nézeteltéréseikről.
Biden a volt orosz nagykövetet jelöli a CIA igazgatójának
William Burns korábbi oroszországi nagykövetet jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök, aki ezt az internetre feltöltött nyilatkozatban jelentette be hétfőn.
Hálapénztilalom: kiderült, melyik hatóság csaphat majd le az ügyben
Az ATV Híradójának megkeresésére a Belügyminisztérium közölte: rendőrségnél a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belüli szervezeti egység végzi a bűncselekmények felderítését.
Lefordult a csúcsról Európa: a vakcina ellenére aggódnak a befektetők
Lefordultak a tízhavi csúcsokról és mérsékelt veszteségekben zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn. A befektetőket aggasztja, hogy számos európai országban továbbra is emelkedik az új koronavírussal megfertőződöttek száma.
Elhagyta magát a forint hétfő estére
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon hétfőn.
Olasz kormányválság: Salvini megint előrehozott választásokat akar
Olaszország a baloldali kormánypártok hatalmi harcának túsza Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép koalíció vezetője szerint, aki hétfőn úgy nyilatkozott, kíváncsian várja, hogy Matteo Renzi korábbi miniszterelnöknek sikerül-e egy újabb kormányt megbuktatnia.
Mozdonyként húzta fel az OTP Budapestet
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 322,58 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 44 715,79 ponton zárt hétfőn.
Karácsony Gergely: a következő hónapok embert próbálóak lesznek
Lezárult Budapest első részvételi költségvetésének ötletgyűjtő szakasza, a következő, várhatóan kora tavaszig tartó időszakban a Városháza és a kerületek munkatársai, szakértői véleményezik, vizsgálják a beérkezett ötleteket - közölte Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
Így hasít az orosz vakcina, 1,5 millió ember oltottak már be
Több mint másfél millió embert oltottak be eddig az első orosz vakcinával, a Szputnyik V-vel - közölte az orosz oltóanyagok kifejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI).