Utófarsang utáni farsangolás
a Miskolci Nemzeti Színházban
Még javában tartott a farsang, így Velencében is a karnevál, amikor a Miskolci Nemzeti Színházban - január 26-án - bemutatták William Shakespeare drámáját, A velencei kalmárt. Bár maga a színpadi mű nem sértette a farsangot követő időszak csendjét, mégis csak most, közel egy héttel húsvét után, április 21-én, szombaton tartják az általában mulatozásba torkolló Páholy-bérleti előadást.
A Miskolci Nemzeti Színház történetében jelentős esemény volt a január 26-i bemutató: először szerepelt a közel 180 éves teátrum műsorán Shakespeare A velencei kalmár című drámája. Talán a véletlen, talán a félelem vagy a túlzott óvatosság volt az oka, hogy Miskolcon eddig nem került színpadra a számtalan kínos témát is felvető klasszikus mű.
A címszereplő ugyan a kalmár, ezt a darabot mégis - a fennmaradt kritikák tanúsága szerint - a leggyakrabban úgy játsszák, mintha Shylock, az uzsorakamatra pénzt kölcsönző zsidó lenne a főhős. A dráma kapcsán minden kor színháza elmondja véleményét a másságról, a zsidókérdésről. Pedig Shakespeare még mit sem sejthetett a zsidóüldözésről, a gettókról, a holocaustról. Az előadás rendezője, Hegyi Árpád Jutocsa szavait idézve: „Shakespeare - egyébként szörnyűségekkel gazdag - korában az emberiség történetéből még hiányzott a másmilyen ember - esetünkben a zsidó ember - nagyipari megsemmisítésének élménye. A holocaust óta a másságról nem lehet úgy beszélni, mint azelőtt…” De beszélni kell róla! „Ezzel a kihívással, nevezetesen a zsidó identitás keresztény közegben való létezésének problémájával a mi előadásunk is kénytelen szembenézni - fogalmaz a rendező. - Kénytelen, mert ez a probléma - szégyenszemre - Magyarországon ma is létezik. Mint ahogy a cigánykérdés, a homoszexuális-kérdés is.)” Tehát a miskolci előadás sem kerülheti meg a zsidósággal kapcsolatos kérdések felvetését, de arra is kísérletet tesz, hogy visszatérjen Shakespeare eredeti gondolataihoz, és arról beszéljen, amit igazán csak az előadással lehet elmondani. Hegyi Árpád Jutocsa mégis megpróbálta szavakkal is körülírni ezt a szándékot: „A gyűlölet nem lehet megoldás semmilyen emberi ellentétre. A gyűlölet ugyanis csak rombolás. A gyűlölet a tárgyát magával a gonosszal azonosítja. Pedig az csak más. Zsidó, keresztény, cigány, arab stb. Másik. Másmilyen. És ha egyetemesen - és röviden - keressük a shakespeare-i szándékot A velencei kalmárban, akkor arra jutunk: ne gyűlölj. Senkit. Sőt, magát a gonoszt is úgy tudod csak legyőzni, ha másmilyennek fogod fel és megérted. Ha csak gyűlölsz, alulmaradsz… Erről akar beszélni A velencei kalmár Miskolcon - meg persze a szerelemről, szerelmes barátságról, pénzről, zenéről…”
A színpadi játék során nyilvánvaló, bár nem kap különösebb hangsúlyt, hogy éppen karnevál van Velencében. A szombati Páholy-bérleti előadást követő, a színház támogatói tiszteletére rendezendő partin viszont karnevál lesz. A szereplők - Safranek Károly, Szegedi Dezső, Varga Klári, Chajnóczky Balázs, Dézsy Szabó Gábor, Ramocsa Emese, Ábrahám István, Molnár Anna, Kanda Pál, Bartus Gyula, Kiss László, Varga Gyula, Kulcsár Imre, Homonai István, Kozma Attila - jelmezben, álarcban vonulnak be a nézőtéri társalgóba. A meghívott vendégeknek kell megmondaniuk, hogy ki kicsoda. A művészek egy-egy olasz dallal is hozzájárulnak ahhoz, hogy az est hangulata a velencei karneválokat idézze. Shakespeare-t pedig - szó nélkül - mozgásművészek, a Gyöngyösi Tamás által vezetett együttes tagjai idézik majd a Csarnokban tartandó utófarsang utáni ráadás-előadáson.
(filip)
