Trichet növelheti az ECB tekintélyét
Trichet növelheti az ECB tekintélyét
Jóváhagyták az orosz áramszektor reformját
Az orosz kormány Mihail Kaszjanov miniszterelnök elnökletével megtartott tegnapi ülésén jóváhagyta az áramszektor reformjának első, 2005-ig tartó szakaszára vonatkozó tervet. Ennek értelmében az 52 százalékos állami tulajdonban lévő országos villamos művek, az Egységes Energiarendszerek feldarabolásával tíz önálló áramtermelő vállalatot hoznak létre, kísérleti jelleggel megteremtik az áram nagybani piacát, ahol a teljes árammennyiség 5-15 százaléka cserélne gazdát, és felállítják az ezt szabályozó felügyeleti szerveket - közölte Andrej Saronov gazdasági miniszterhelyettes. A terv értelmében emellett fokozatosan felszabadítják az áram árát, amelyet jelenleg hatóságilag szabályoznak. A második fázisban, 2005 után létrehozzák a lakossági piacot és megreformálják a nagyfeszültségű hálózat irányítását. A kormány arra számít, hogy az áramszektor reformja eredményeképpen külföldi tőke áramlik a tőkehiánnyal küszködő ágazatba. A kísérleti árampiac létrehozása azonban máris késedelmet szenved, mivel nem sikerült feloldani a felügyeleti szerv felállításával kapcsolatos nézeteltéréseket.
Szerbiának és Montenegrónak is alkalmazkodnia kell
Szerbiának és Montenegrónak az eddiginél jobban harmonizálnia kell gazdaságát, ha csatlakozni akarnak a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) és az Európai Unióhoz - nyilatkozta a Reutersnak Allen Shinn, a WTO tanácsadója, akinek az a megbízatása, hogy előkészítse az államszövetséget a WTO-csatlakozásra. A WTO-belépés gyakorlatilag előfeltétele az EU-tagságnak - tette hozzá. A harmonizáción azt értik, hogy a WTO-megállapodásokat mindkét köztársaságban egyformán érvényre juttatják. A nyilatkozat egy nappal előzte meg az EU görögországi csúcstalálkozóját, ahol a résztvevők az unió további bővítéséről és a balkáni országokkal való kapcsolatokról is tárgyalnak. Szerbia-Montenegró vezetői szeretnék, ha a csúcson ígéretet kapnának az EU-társulás előkészítését szolgáló vizsgálat megkezdésére. Brüsszel azonban azt akarja, hogy a két volt jugoszláv köztársaság önállósága erősítése helyett igyekezzen egyesíteni gazdaságát és kereskedelmi rendszerét és ruházza fel minél nagyobb hatalommal közös intézményeiket. Az EU nem támogatja, hogy külön-külön csatlakozzanak az unióhoz, a két köztársaság által februárban kötött megállapodás viszont csak azt köti ki, hogy három évig kell együtt maradniuk.
Korrupt a lengyel agrárintervenciós rendszer
A lengyel állami számvevőszék (NIK) keményen bírálta a kormány agrárpiaci hivatalát a korrupt és nem hatékony piaci intervenciós rendszer miatt. A számvevőszéki jelentés szerint a hivatal ahelyett, hogy stabilizálná az élelmiszerárakat, destabilizálja a piacot és az eredménytelen intervenciós felvásárlások következtében 1,6 milliárd zlotys (430 millió dollár) adósságot halmozott fel. A 2001. és a 2002. évre kiterjedő jelentés, amely a korábbi jobboldali és a jelenlegi baloldali kormányt egyaránt érinti, elsősorban a gabonaintervenciós rendszert a megalapozatlan támogatási igények érvényesítéséért és a korrupcióért. A számvevőszék szerint az intervenciós rendszer a kormányból néhány hónappal ezelőtt távozott Parasztpárthoz kötődő nagygazdák érdekeit szolgálja. Az agrárpiaci hivatal tekintélyének az sem használt, hogy nemrég kiderült: több mint 30 ezer tonna gabona tűnt el az intervenció céljára fenntartott készletekből. A jelentés várhatóan aggodalmakat kelt Brüsszelben azzal kapcsolatban, hogy a lengyel agrárintézmények alkalmasak-e a több milliárd euróra rúgó agrártámogatások fogadására és kezelésére a jövő májusban esedékes csatlakozás után.
Bizakodik a Világbank
Számos országban jelentős eredményeket értek el a dohányzás visszaszorításában, bár a dohánygyárak mindent megtesznek érdekeik érvényesítésért - állapítja meg a Világbank által a dohányzás elleni harcról közzétett könyv. Kezdetben azon folyt a vita, hogy a dohányzás halálos veszedelmet jelent-e, de ezen ma már túlvagyunk - hangsúlyozta Joy de Beyer, a kötet társszerkesztője. A dohánylobbi most azzal érvel, hogy a dohányipar hasznot hoz a társadalomnak, mivel sok embert foglalkoztat és nagy bevételt hoz a kormányoknak. A valóságban azonban de Beyer szerint a dohányzás csökkenése nagyobb gazdasági előnyökkel jár.
Trichet az ECB elnöke lehet
A francia bíróság felmentette Jean-Claude Trichet-t, a francia központi bank kormányzóját a vád alól, hogy 1992-93-ban az államkincstár igazgatójaként közreműködött az akkor még állami tulajdonban lévő Crédit Lyonnais (CL) könyveinek meghamisításában és a veszteségek eltüntetésében. Az ügyész a januárban kezdődött perben tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztés kimondását kérte ellene. A bíróság ugyancsak felmentette Jean-Pascal Beaufret-t, Trichet akkori helyettesét, az Alcatel jelenlegi pénzügyi igazgatóját, továbbá Jacques de Larosiere-t, a francia jegybank korábbi kormányzóját, az IMF ügyvezető igazgatóját. A bíróság csak a CL korábbi vezetőit találta bűnösnek, köztük Jean-Yves Haberert, a bank akkori vezérigazgatóját.
Amerikai büntetővám a Hynix chipjeire
A napi limittel, 15 százalékkal esett tegnap a Hynix Semiconductor Inc. részvényeinek árfolyama, miután a washingtoni kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy 44,71 százalékos büntetővámot vet ki a dél-koreai félvezetőgyártó DRAM-chipjeire. A minisztérium fenntartotta áprilisi megállapítását, hogy a dél-koreai kormány 2001-ben, illetve 2002 elején megengedhetetlen módon támogatta az Egyesült Államokba irányuló chipexportot, de csökkentette a korábban kiszabott 57,37 százalékos vámot. A Hynix indokolatlannak és törvénytelennek minősítette a washingtoni lépést. Az ügy most az amerikai külkereskedelmi bizottság (ITC) elé kerül, s a Hynix megúszhatja a büntetővámot, ha úgy ítélik meg, hogy a dél-koreai cégnek nyújtott állami támogatás nem okozott veszteséget az amerikai cégeknek, mindenekelőtt a panasszal élő Micron Technology Inc.-nek, a vámot azonban a Hynixnek még az ITC döntése előtt át kell utalnia egy zárolt számlára. A dél-koreai kormány tegnap bejelentette, hogy a washingtoni döntés miatt hivatalos panasszal él a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO). A bejelentés elemzők szerint rossz hír a Hynixnek, amely az elmúlt negyedévekben a félvezetők alacsony ára és a gyenge PC-kereslet miatt más chipgyártókhoz hasonlóan veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A dél-koreai cég rendelkezik ugyan egy gyártóbázissal az USA-ban, ahonnan az amerikai igényeket teljesen ki tudja elégíteni, viszont az USA példáját várhatóan más országok is követni fogják a büntetővámok kivetésében. Az EU hatóságai előzetes döntéssel már korábban 33 százalékos büntetővámot vetettek ki a Hynix chipjeire.
Javította eredményét a Vivendi
Alig harmadára, 319 millió euróra esett a világ második legnagyobb médiacsoportja, a francia Vivendi Universal SA nettó vesztesége a márciusban véget ért első negyedévben. A piacok által elsősorban figyelt üzemi eredmény 39 százalékkal, 844 millió euróra nőtt. A vártnál nagyobb javulás részint annak köszönhető, hogy nyereségbe fordult a csoporthoz tartozó Canal Plus fizetőtévé, részint annak, hogy a távközlési cégek, így a második legnagyobb francia mobilhálózatot működtető Cé-gétel és a csoport 35 százalékos tulajdonában lévő marokkói távközlési cég, a Maroc Télécom a prognosztizáltnál jobb eredményt értek el. A zenekiadó üzletág, a Universal Music Group ezzel szemben az egy évvel korábbi nyereség után veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Az eladásra szánt amerikai leányvállalat, a Vivendi Universal Entertainment 44 százalékkal bővítette üzemi nyereségét, ami várhatóan növelni fogja a kérők étvágyát.
Prodi tudott a statisztikusok visszaéléseiről?
A Financial Times értesülései szerint Romano Prodi, az EU brüsszeli bizottságának elnöke és a bizottság további három tagja lényegesen többet tudott az EU statisztikai hivatala, az Eurostat vezetői által elkövetett pénzügyi visszaélésekről, mint amennyit a botrány kirobbanásakor elismert (NAPI Gazdaság, 2003. május 19., 2. oldal). Prodi elnökké választásakor, 1999-ben ígéretet tett, hogy mindent megtesz a Jacques Santier korábbi bizottsági elnök idején elkövetett hibák és visszaélések kiküszöbölése érdekében, ennek ellenére sem ő, sem a bizottság más tagjai nem léptek fel határozottan, amikor felmerült a sikkasztás gyanúja.
Megnyitják az EU áram- és gázpiacát
Az EU tagországainak kormányai jóváhagyták azt a jogszabályt, amelynek értelmében 2007-ig megnyitják az unió áram- és gázpiacát a verseny előtt. A vállalatok az új törvény értelmében már jövő júliustól szabadon megválaszthatják, kitől vásárolják az energiahordozókat és ezt később az összes felhasználóra kiterjesztik. A hét évvel ezelőtt megkezdett részleges piaci liberalizálás, amely csak a legnagyobb cégekre terjedt ki, nem szüntette meg a nemzeti korlátokat, az új jogszabálytól azonban azt várják, hogy valóban megindul a határokon átnyúló kereskedelem.