Cseh nyomás alatt a Gripen-konzorcium A cseh kormány nyomást fejt ki a Gripeneket gyártó brit-svéd konzorciumra, hogy segítsen neki eladni 36 cseh gyártmányú L-159-es, hangsebességen aluli harci gépet, ha azt …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ A felfelé nyitó európai tőzsdék egyelőre tartják ezt az irányt, bár a kezdeti lendületből már visszavettek. A FTSE 100 0,62 százalékos, a CAC 0,98 százalékos, …
Az oroszoktól függ az olaj ára Olcsó az olaj, miután az oroszok egyelőre csak nyomorúságos napi 50 ezer hordóval csökkentik kitermelésüket. A NYMEX zárás utáni elektronikus kereskedésében 46 centtel 18,50 dollárra …
Karsai a héten nyilatkozik szándékairól A Karsai Műanyagtechnikai Holding Rt. november 23-án bejelentette, hogy 10 százalék feletti tulajdonrészt szerzett a Pannonplastban. A névadó tulajdonos, Karsai Béla a mai Magyar Tőkepiacban …
Túltőkésített a Tchibo 2,7 milliárd forinttal leszállította törzstőkéjét a magyar Tchibo. A tranzakcióra tőkekivonás miatt került sor, a cég tulajdonosa így nyerte vissza a korábban leányvállalata terjeszkedésére és …
A távközlési koncesszió jövőjéről tárgyal a kormány az érintett cégekkel Megkezdődtek a tárgyalások a kormány és a vezetékes koncessziós távközlési cégek között a koncessziós szerződés jövőjéről – értesült lapunk. Elképzelhető, hogy a megbeszélések eredményeként a …
Nem keltek el a legdrágább képek Sok érdeklődő, de viszonylag kevés licitáló mellett zajlott le az Abigail Galéria második festményárverése a Millennium Center aulájában, november 21-én. Nem lehettünk tanúi nagy áremelkedéseknek …
Tízmilliós tételek a Nagyházi háromnapos aukcióján A régi mesterektől a modernekig közel félezer kép és szobor, valamint 321 műtárgy kerül kalapács alá a Nagyházi Galéria árverésén, november 27. és 29. között. …
Gáláns állami támogatás révén újítja fel ráckevei szállodáját a Szaktudás Rt. Részben állami pénzből újítja fel és bővíti a Pest Megyei Önkormányzattól árverésen megvett ráckevei Kék Duna Hotelt a Szaktudás Kiadó Ház Rt. A korábban Dinasztia …
Csökkenhet a honvédség gépjárműigénye Az ötödik C+D közép-európai védelmi felszerelés és repülési szakkiállításon a 97 résztvevő többsége magyar vállalat. A vásáron – a honvédség aktuális beszerzésivel összhangban – a …