Lázár helyettese megmagyarázta, ezért tákolták össze öt kocsiból a hibrid IC-t
Nem véletlenül történt, ami történt.
Lázár helyettese megmagyarázta, ezért tákolták össze öt kocsiból a hibrid IC-t
Nem véletlenül történt, ami történt.
Újonc rendőrök vágtak rendet, miután tömegverekedés tört ki Budapesten
A magyar fővárosban csaptak balhét, aminek frissen végzett rendőrök vetettek véget.
Karácsony orrára koppintottak: a főispán törvényességi felhívással él a költségvetés miatt
Sára Botond friss videójában közölte, törvényességi felhívással él a Fővárosi Közgyűlés felé a kormányhivatal.
Kemény nap: súlyos zsarolással vádolja az államfő a külügyminisztert
Petr Pavel köztársasági elnök kerek perec megmondta, zsarolással vádolja Petr Macinka cseh külügyminisztert. Orbán Viktor szoros szövetségese is reagált.
Hatalmas csávában az államkassza: minden idők második legnagyobb hiányával zárták 2025-öt a románok
Románia láthatóan durva hiányt hozott össze a büdzsében a tavalyi év során, sokmilliárd hiányzik a kasszából.
Érlelődik a konfliktus: alaposan egymásnak feszült Robert Fico és Magyar Péter
Úgy összekaptak, hogy elkezdett üzengetni egymásnak a Tisza vezetője és az Orbán Viktorral szövetséges szlovák kormányfő a nyilvánosságban.
Fontos üzenet az MVM-től: semmiképp ne fizesse be a számlát, amit kapott!
A szolgáltató kiemelte, hogy a rezsistop miatt nem szükséges számlázási módot váltani.
Provokáció a bíróságon: „Kapjátok be” pólóban ment ítélethirdetésre Stummer János
Látványos politikai performansszá vált egy keddi bírósági tárgyalás, ahol a momentumos politikus nemcsak az ítéletet, hanem magát az egész politikai berendezkedést kérdőjelezte meg. Stummer János szerint ma Magyarországon a bíróságok, a média és a választási rendszer sem független – és ezen nem reformokkal, hanem teljes szakítással lehet változtatni.
Végre egy jó hír! Olcsóbb lett mindenki kedvenc terméke az Aldiban
A kakaópiacon javultak a terméshozamra és a betakarításra vonatkozó kilátások, mindez a beszerzési árak csökkenését eredményezte.
Mesterembert hívna? Vigyázzon, mert csőgörény maffia húzza le az embereket
A telefonon ígért alacsony ár helyszíni rejtett költségekkel emelkedik akár milliós összegre.