Szijjártó most épp Junckernek szólt be
Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.
Szijjártó most épp Junckernek szólt be
Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.
Felfelé indult Európa
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
Ennyi magyar dolgozik és ennyi vár munkára
A 2018. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 487 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 10 ezer fővel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal, 3,8 százalékra csökkent.
Erre számíthatunk ma Európában
Az indexek csekély elmozdulására és vegyes kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
Katalán függetlenség: Puigdemont nem adja fel
A Carles Puigdemont leváltott katalán elnök által létrehozott új politikai szervezet célja, hogy a spanyol központi kormánnyal tárgyalásos megállapodás jöjjön létre a katalán függetlenségi népszavazás kérdésében - mondta Domonkos Endre, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos főmunkatársa az M1 kedd reggeli műsorában.
Meg se nyekkent a forint
Alig változott, a főbb devizákkal szemben vegyesen alakult a forintárfolyam keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
Idegesek a szomszédban: az Orbán-kormány retorikája miatt aggódnak
A román külügyminisztérium üdvözli Jean-Claude Juncker december elsejével - Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével - kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának ad hangot a "budapesti hatóságok retorikája" miatt.
Merkelnek már semmi esélye?
Az utódlással összefüggő tudatos döntés Angela Merkel kancellár bejelentése arról, hogy nem indul újra a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért Kiss J. László Németország-szakértő szerint. A Corvinus Egyetem tanára valószínűnek nevezte, hogy Merkel kancellárként nem tölti ki a 2021 őszéig tartó jelenlegi parlamenti ciklust.
Erről dönthet ma a kormány
Az Országgyűlés ma szavaz a Magyar Honvédség létszámkeretének növeléséről, majd tizenegy előterjesztés általános vitáját bonyolítja le.
Itt az új uniós rendelet - sokan vakarhatják a fejüket
November elsején lép életbe az új állattenyésztési uniós rendelet, amellyel a jogharmonizációt követően könnyebbé válik a tenyészállatok és szaporítóanyagok kereskedelme, valamint a tenyésztőszervezetek határokon átnyúló tevékenysége, ez pedig új lehetőségeket és veszélyeket is jelent - nyilatkozta a Világgazdaságnak Wagenthoffer Zsombor, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója.