A Vodafone ügyfelei 3G-s hálózaton barangolhatnak A világ első harmadik generációs hálózatát használhatják a nemzetközi roaminggal a magyar Vodafone ügyfelei, a cég ugyanis szerződést kötött a japán J-Phone nevű céggel. A …
A törvény átszabásához tanácsadó kerestetik Tanácsadó segíti majd az informatikai tárcát az 2001-ben elfogadott hírközlési törvény módosításának előkészítésében. A jogszabályt várhatóan 2003 második felében változtatják meg. A minisztérium többek között …
Kialakult a jelentős piaci erejű távközlok köre A Hírközlési Döntőbizottság a hírközlési törvény értelmében megállapította, hogy melyek azok a távközlési cégek, amelyek jelentős piaci erővel rendelkeznek. Ezeket a társaságokat a „körön kívüliekhez …
Bírósághoz fordul a Pannon a Hírközlési Döntőbizottság döntése miatt A Hírközlési Döntőbizottság hétfői döntése, amely jelentős piaci erejűnek minősítette a Pannon GSM Rt.-t az összekapcsolások terén, ellentétes a hírközlési törvénnyel, ezért a mobiltelefon-társaság bírósághoz …
Megint túl éhes a költségvetés? Az érintett vállalatok vezetői alig tudnak arról, mit tervez velük a jövőben a felettük kisebb-nagyobb mértékben tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, az ÁPV Rt. - derül …
Kik a jelentős piaci erejű magyar telekomcégek? A Hírközlési Döntőbizottság a hírközlési törvény értelmében megállapította, hogy melyek azok a távközlési cégek, amelyek jelentős piaci erővel rendelkeznek. Ezeket a társaságokat a „körön kívüliekhez …
Idén üzemi szinten már nyereséges lehet az InfoRádió Ma már hetente több mint 270 ezren hallgatják az InfoRádiót, s a kétéves csatorna a szakmai siker mellett pénzügyi eredményeket is felmutathat, idén valószínűleg üzemi …
Az InfoRádió hallgatóinak száma átlépte a negyedmilliót Ma már hetente több mint 270 ezren hallgatják az InfoRádiót, s a kétéves csatorna a szakmai siker mellett pénzügyi eredményeket is felmutathat, idén valószínűleg üzemi …