Nem sújtotta a szektor válsága a hazai Ericssont Az új technológiák bevezetésének, illetve az értékesítési stratégia változásának köszönhetően az Ericsson Magyarország Kft.-nek az előzetes számítások alapján az idén sikerül a várakozásokat meghaladó eredményt …
Várhatóan hat százalékkal drágulnak a Volán-autóbuszjegyek A Volán Egyesülés által kívánatosnak tartottnál lényegesen alacsonyabb tarifaemelésre nyílik lehetősége jövőre a közúti személyszállítást végző 24 cégnek, ez viszont veszélyezteti beruházásaikat, illetve szolgáltatási színvonalukat. …
Mobiltelefon mint általános fizetési eszköz A novemberben indult SEMOPS projekt célja olyan univerzális elektronikus fizetési rendszer kidolgozása, amelyet a tervek szerint 2006-ig az Európai Unió országaiban is bevezetnének és a …
Az Ericsson a Tetra helyett magát ajánlja Az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető vezérigazgatója szerint a cége által szállított rendszerek alkalmazásával a Tetránál olcsóbban lehetne megvalósítani a zárt kormányzati kommunikációs láncot.
Nincs döntés az autópályadíj-emelésről A kormány mai ülésén nem született döntés az autópályadíjak emeléséről, ám a következő héten újra a kabinet elé kerül ez a téma. Gál J. Zoltán …
Ötven magyar katona megy Afganisztánba A kormány döntése értelmében 50 magyar önkéntes vesz részt az afganisztáni misszióban.
Magyarország lezárta a versenyfejezetet Magyarország lezárta Brüsszellel a versenyfejezetet, amelynek értelmében az EU kívánalmainak megfelelő, befektetéshez kapcsolódó társaságiadó-kedvezmény rendszert jövő év januárjától vezetik be hazánkban. Továbbra is nyitott kérdés …
A MÁV 2008-ra jelentős nyereséget hozhat (javítás) Jövőre tíz százalékkal, 34 milliárd forintra szándékozik csökkenteni veszteségét a Magyar Államvasutak Rt., a 2008-ig tartó reformfolyamat végére azonban már jelentős nyereségre számít a cég. …