Idén már nyereséges lesz a Malév? Megérkezett az Egyesült Államok-beli Seattle-ből a Malév első Boeing 737 Next Generation gépe, amelyet 2005 tavaszáig további tizenhét követ - mondta el Váradi József a …
Japán érdeklődés az Antenna iránt Az alternatív távközlési piac három meghatározó szereplőjének együttes részesedése is jóval elmarad fő konkurensükétől, a Matávétól. Ennek tükrében kicsi az esélye annak, hogy e cégek …
Az alternatív szolgáltatók ereje kevés a hazai távközlési versenyhez Az alternatív távközlési piac három meghatározó szereplőjének együttes részesedése is jóval elmarad fő konkurensükétől, a Matávétól. Ennek tükrében kicsi az esélye annak, hogy e cégek …
Duplájára nőtt a kábeltévék reklámbevétele A magyarországi cégek tavaly listaáron számolva 50 milliárd forinttal költöttek többet az egy évvel korábbinál. A teljes reklámköltés több mint 60 százaléka az országos televíziókhoz …
A kormány ezentúl együttműködik az MNB-vel A pénzügyi folyamatok a korábbinál szorosabb együttműködést igényelnek a jegybank és a kormány között, ennek jele, hogy a pénteki kormányülésen részt vett Járai Zsigmond, az …
Járai részt vett a mai kormányülésen Járai Zsigmond, a jegybank elnöke részt vett a mai kormányülésen, ahol egy szorosabb együttműködés keretiről állapodott meg a kabinet és a MNB között- közölte egyebek …
Új tulajdonos a rEVOLUTION Software Kft.-ben A vállalatirányítási rendszerek görögországi piacának vezető cége, a Q&R S.A. 1 millió eurónyi tőkeemeléssel kisebbségi részesedést szerzett a korábban százszázalékos magyar tulajdonban levő rEVOLUTION Software …