BUX 129663.78 -0,74 %
OTP 39860 -0,1 %
header

Diószegi József

10.
13.
00:00

Alkalmazkodnak a képlékeny helyzethez a vállalatok

A nagy szolgáltató és termelő vállalatok konkrétumok helyett inkább csak \"élményeiket\" fogalmazták meg, amikor az iránt érdeklődtünk, hogy a jelenlegi formálódó jogi környezetben miként készülnek üzleti terveik. A válaszokból kiderül, hogy a cégek nem örülnek a képlékeny helyzetnek, pedig − mint mondják − hasonlóban már volt részük korábban is.

Szerző(k):
Diószegi József
Leszák Tamás ,
10.
12.
00:00

Kiemelkedő a Magyar Telekom fenntarthatósági teljesítménye

A Magyar Telekom fenntarthatósági teljesítményének elismeréseként ismét bekerült a bécsi értéktőzsde által indított CEERIUS indexbe, a közép- és kelet-európai régió fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai közé, valamint 2010-ben is első helyen végzett a felelős vállalati működésről készített CSR 24/7 című felmérésen a vizs­gált magyar vállalatok között. A Magyar Telekom fenntarthatósági jelentése idén már negyedik alkalommal  kapta meg a legmagasabb, A+ minősítést, ami a Globális Jelentéstételi  Kezdeményezés (Global Reporting Initiatives − GRI) harmadik generációs  irányelveinek (GRI G3) való teljes megfelelést jelenti. A GRI-kritériumoknak való megfelelés független vizsgálatát és tanúsítását a  PricewaterhouseCoopers végezte az ISAE 3000 nemzetközi standard alapján. A Magyar Telekom kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatósági problémák kezelésére, a vállalat e téren indított sikeres programjai 2010-ben is folytatódtak. Mindezek mellett a Magyar Telekom klímastratégiájának keretében a hároméves időszak alatt 6,65 százalékos széndioxid-csökkentést ért el, amelynek meghatározó elemei voltak a 35 GWh megújuló energiaforrásból származó elektromosenergia-vásárlás, a vállalati gépkocsiflottában a hibrid járművek számának növelése, valamint olyan pilotprogramok, mint bázisál­lomásainak energiaellátásához a PEM-cellák használata.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
12.
00:00

Mostantól iptv-n keresztül is lehet posztolni és lájkolni

A T-Home ügyfeleinek ezentúl a Facebook iptv-alkalmazása segítségével lehetőségük nyílik a filmnézés közben más posztjainak véleményezésére vagy a tetszés kinyilvánítására. A iptv-szolgáltatással rendelkezőknek mindössze az első bejelentkezés előtt regisztrálniuk kell az www.iptvregisztracio.hu oldalon, ahol az alkalmazás Facebook felhasználói fiókhoz történő hozzárendelése történik. Mint ismeretes, a hagyományos televíziózást gyökeresen átalakító iptv-szolgáltatást hazánkban elsőként az innováció terén élen járó T-Home (illetve elődje, a T-Online Magyarország) indította el 2006 novemberében. A T-Home nemrég az iptv-szolgáltatásra előfizetők számára több interaktív tévéalkalmazást vezetett be: így többek között a tévé képernyőjén megjeleníthető, automatikusan frissülő Árfolyam, a napi, heti, havi előrejelzéseket mutató Horoszkóp, valamint a Netpincér alkalmazást. Mindezen kívül a tévé számos interaktív szolgáltatását, például a népszerű webrádiót és az [origo] alkalmazásokat is megújította.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
12.
00:00

Bízik a hírközlési hatóság a frekvenciaértékesítés sikerében

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) arra számít, hogy 2012 első negyedévében sikeres frekvencia-árverést hajt végre, aminek eredményeként fokozódik az árverseny a kiskereskedelmi piacon és nő a választék − mondta kedden Szalai Annamária, az NMHH elöke a Siófokon zajló Internet Hungary konferencián. A tenderfelhívás szerint az új szolgáltatónak 2012 végére teljes budapesti lefedettséget kell biztosítania, 2014 végére pedig minden olyan települést le kell fednie, ahol a lakosok száma eléri a 30 ezer főt. Bár voltak próbálkozások, 2001 óta nem volt sikeres frekvenciaértékesítés.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
12.
00:00

Már céges tabletek is felügyelet alatt tarthatók

A vállalatok egyre nagyobb számban használnak mobil eszközöket, így egyre jelentősebb részükről az az igény, hogy az asztali számítógépek mellett immár a hordozható céges készülékeiket − tableteket, okostelefonokat − is állandó felügyelet alatt tarthassák. Érthető ez az elvárás, hiszen a legtöbb esetben a vállalat tulajdonáról van szó, olyan erőforrásról, amely szervesen beépül az üzleti folyamatokba, és amelynek segítségével a vállalat működése szempontjából értékes adatokhoz lehet hozzáférni.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
11.
19:06

Internet Hungary: puha fizetési fal lenne a megoldás?

Változtatniuk kell a hazai internetes tartalomszolgáltatóknak, az online hirdetések ugyanis nem termelnek elegendő bevételt – mutatott rá az Internet Hungary-n tartott előadásában Rónai Balázs, a Napi Gazdaság ügyvezető igazgatója. Tomás Bella, a Szlovákiában bevezetett egykapus fizetési rendszert szállító Piano Media vezetője szerint Magyarország ideális terep lenne egy ilyen konstrukcióhoz.

Szerző(k):
Diószegi József
10.
11.
00:00

A mobilfizetés éve lesz 2012

A következő év a mobilfizetés éve lesz Magyarországon − mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az új megoldás elterjedése érdekében létrehívott Mobil Tárca Egyesület tegnapi sajtótájékoztatóján. A vezérigazgató szerint a mobiliparágnak akkor lesz a legtöbb esélye a sikerre, ha összefognak a távközlési cégek a bankokkal. Már kirajzolódni látszik valami és a szolgáltatáshoz szükséges végberendezési piac is most \"szüli meg\" az első úgynevezett Near Field Communication (NFC) telefonokat.

Szerző(k):
Diószegi József