BUX 131078.15 -0,29 %
OTP 39970 -2,75 %
header

Diószegi József

01.
09.
00:00

Magyar vezető került a Samsung Zrt. élére

Az eddigi alelnök, Facskó István veszi át januártól a Samsung hazai leányvállalatának irányítását. A Samsung korábbi elnöke, Dae Hyun Kim két és fél évig állt a cég élén, ez idő alatt a vállalat megduplázta árbevételét. A leköszönő vezető ezentúl a Samsung Visual Display üzletágának európai értékesítését és marketingtevékenységét irányítja. Facskó István húsz évvel ezelőtt csatlakozott a Samsung hazai csapatához, pályafutása során többek között Jászfényszarun a televíziógyár operatív irányításáért felelt, az utóbbi időszakban pedig alelnökként a vállalat értékesítési és marketingtevékenységében játszott fontos szerepet. A szakember kinevezésének hátterében a Samsung üzleti eredményei is közrejátszottak. A Samsung Electronics Magyar Zrt. forgalma 2011-ben elérte a 340 millió dollárt. Különösen sikeres volt az okos telefonok piacán, ahol a kártyafüggetlen készülékek között első helyet szerzett, emellett a legújabb generációs okos tv-k piacát is meghódította, a tavaly eladott készülékeinek 30 százaléka már smart tv volt.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
09.
00:00

Menetrendszerűen később folytatódik a Malév közgyűlése

Felfüggesztették a Malév péntekre összehívott közgyűlését, ami így január 27-én folytatódik − az eljárás szinte már menetrendszerűnek tűnik, azt azonban továbbra sem tudni, hogy miért nem sikerül előrébb lépni a Malév tőkehelyzetének rendezésében. Szakértők szerint az állhat a háttérben, hogy nem alakult ki megnyugtató megoldás a légitársaság jövőjével kapcsolatban, közben pedig a levegőben lóg a korábbi állami támogatások miatti uniós szankció lehetősége is. Az állam ebben a helyzetben ideiglenes megoldásként rendre tulajdonosi kölcsönt folyósított a légitársaságnak. Legutóbb néhány napja utaltak át ötmilliárd forintot ilyen címen a cégnek, azt megelőzően pedig több mint négymilliárdot. A tavalyi költségvetési törvény még 14 milliárd forintot különített el a Malév támogatására, idén viszont nincs ilyen cím. Erre magyarázat lehet, hogy a kormány belátta, nem támogathatja a céget az unió ellenében, de azt sem lehet pontosan tudni, hogy mennyibe kerülne az államnak egy új légitársaság létrehozása.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
06.
00:00

Kardos Gábor a Ringier-nél folytatja

Január elsejétől Kardos Gábor a Ringier digitális üzletágának igazgatója lett. A szakember az Indextől érkezett. Kardos 2000-ben kezdett az Indexnél projektmenedzserként, majd 2001 végétől a lapigazgatói, 2007-től 2011 augusztusáig az ügyvezető igazgatói feladatokat látta el. Az Indexet − és a Napi Gazdaságot − is tulajdonló CEMP (Közép-európai Média és Kiadó Zrt.) üzletfejlesztési igazgatójaként részt vett a leányvállalatok kontrolljában, közreműködött, valamint megvalósított számos akvizíciót. Korábbi tevékenységei közül változatlanul ellátja feladatait a regionális, kattintásalapú hirdetési rendszert működtető Etarget Zrt. igazgatóságában.

Szerző(k):
Diószegi József
01.
06.
00:00

A lízing húzhatja fel az új autók eladását

Részben az új lízing adta lehetőségeknek köszönhetően idén 15 százalékos növekedést, 52 ezer új autó eladását jósolja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) − mondta a tegnapi tájékoztatón Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke. A kishaszonjárművek körében ötszázalékos növekedést várnak, ami 12 ezer járművet jelentene, és az említett két kategóriában együttesen 13 százalékos lehet a növekedés. A nagyhaszonjárműveknél viszont 12 százalékos csökkenés várható. Szloboda Tamás, az MGE elnökségi tagja pedig arról számolt be, hogy a tavalyi 1956 motorkerékpár eladása után idén 2500 − rendszámmal rendelkező − motort szeretnének eladni.

Szerző(k):
Diószegi József