BUX 130931.71 -0,58 %
OTP 40900 -0,49 %
header

Diószegi József

06.
28.
00:00

A Ryanair nem kér a pluszadóból

A magyarországi visszatérése óta eltelt négy hónapban ötszázezer utast szállított Budapestről, illetve Budapestre a Ryanair − jelentette be Michael O\'Leary vezérigazgató. A diszkont-légitársaság egy év alatt kétmillió magyarországi, 75-80 százalékban befelé tartó utassal számol. A kiutazók arányára vonatkozó tervek a kezdeti tíz százalékról emelkedtek a mostani szintre, a társaság azonban 40 százalékra növelné az ilyen utasok súlyát. A Ryanair harminc járatot üzemeltet Budapestről, a mennyiség növelése érdekében a vezérigazgató tárgyalásokat folytatott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt.-vel. A növekedést gátolhatja ugyanakkor a reptér területhasználati díjának tervezett emelése, ezügyben a társaság már a kormánnyal is felvette a kapcsolatot. O\'Leary a Napi Gazdaság érdeklődésére elmondta, a BA a légitársaságokra terhelné a területhasználati adó növekedését, amiből azonban ők \"nem kérnek\". A Ryanair a továbbiakban hárommillióra emelné utasai, illetve 30-ról 45-re desztinációi számát, ehhez azonban alacsonyabb díjakra lenne szükség − tette hozzá a vezérigazgató.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
27.
00:00

Idén ezrek vehetnek vonatjegyet a mobilegyenlegük terhére

Népszerű a három mobiltelefon-társaság nemrég bevezetett szolgáltatása, melynek köszönhetően már nemcsak bankkártyával lehet az interneten lefoglalt vasúti menetjegyeket kifizetni, hanem a mobiltelefonok egyenlegének terhére is. A fejlesztés révén bővülhet az online jegyváltók köre, így a vasúti pénztárak előtt tovább rövidülhetnek a sorok. Azért sem érdemes a pénztárak előtt sorba állni, mert az ilyen módon megváltott vasúti menetjegy díja megegyezik az egyéb módon megvásárolható menetjegy árával. Ezenfelül az ügyfélnek csak a vásárlást jóváhagyó SMS díját kell fizetnie (a díjcsomagja alapján). A mobilegyenleg terhére történő jegyváltás további előnye, hogy kényelmesen, a nap 24 órájában elvégezhető, akár az indulás előtt, tehát az utolsó pillanatban is dönthet az utas a vásárlásról, és a pénztárak előtt az esetlegesen kígyózó sorok miatt a vonatot sem kési le. A mobilegyenleg terhére gyakorlatilag minden teljes árú menetjegy vagy helyjegy megváltható, akár kerékpár vagy élő állat számára is, hiszen a tranzakciók alsó határa 130, a felső korlát pedig 7500 forint. Kedvezményes menetjegyek értékesítése azonban ezen a csatornán nem lehetséges, egyelőre kizárólag teljes árú jegyek vásárlása megengedett.

Szerző(k):
Diószegi József
06.
27.
00:00

Új terv készült a reptéri gyorsvasút építéséről

Ősszel kerülhet a kormány elé a főváros központjából a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre közlekedő gyorsvasútról szóló előterjesztés. Két elképzelést is kidolgoznak az elő-megvalósíthatósági tanulmányban, amelyen a China Railway Construction Corporation (CRCC) építőipari cég mérnökei dolgoznak, a beruházás 40−80 milliárd forintba kerülhet − közölte az MTI-vel a MÁV Zrt. Az egyik elképzelés szerint a meglévő nyomvonalak felhasználásával, valamint a repülőtér 1-es és 2-es terminálja közötti új vágányok kialakításával, mintegy 40 milliárd forintból épülhetne meg az összeköttetés. Egy másik − és egyben preferáltabb − megoldás szerint a Keleti pályaudvarról külön két vágányt építenének. A két vágány 15-20 perces követési időt tesz lehetővé, ami jobban megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, a teljes menetidő 20 perc lenne. Az utóbbi konstrukciót mintegy kétszer akkora összegből lehet megvalósítani a MÁV szerint.

Szerző(k):
Diószegi József