Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Több mint harmadával ér ma kevesebbet azoknak a munkavállalóknak a fizetése, akik utoljára 2021-ben kaptak béremelést. A teljesen elmaradó, vagy jóval infláció alatti bérkorrekció elsősorban a magasan képzett, így magasabb keresetű alkalmazottakat érinti, nekik jövőre már 40 százalékkal kellene többet kapniuk, mint a rekordot döntő inflációs időszak előtt.
Szerző(k): Nagy KristófEgy hosszú konzultációs folyamat során találhat közös megoldást a gabonavita rendezésére Ukrajna Magyarországgal és Lengyelországgal azt követően, hogy Kijev a Kereskedelmi Világszervezethez fordult. A WTO az Economx megkeresésére közölte: a tényleges jogi és diplomáciai eljárás előfeltétele, hogy a felek mindent megtegyenek a peren kívüli egyezség érdekében. A helyzet rendezését segítheti elő, hogy a három uniós országot a nemzetközi jog értelmében várhatóan az Európai Bizottság képviseli.
Szerző(k): Nagy KristófVárhatóan szeptember végén folytatódnak az egyeztetések a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről. A sajtóban megjelent információkkal ellentétben még sem a munkavállalói, sem a munkáltatói oldal nem tett konkrét béremelési javaslatot. Mutatjuk, hol tartanak a tárgyalások.
Szerző(k): Nagy KristófMarad a tagállami tilalom, az Európai Bizottság pénteki közleményében jelezte: nem hosszabbítja meg az ukrán mezőgazdasági termékekre bevezetett, szeptember 15-ig érvényben lévő behozatali tilalmat. Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovákia ugyanakkor nemzeti hatáskörben fenntartja a korlátozást.
Szerző(k): Nagy KristófStratégiai párbeszédet kezdeményezett Ursula von der Leyen az európai mezőgazdaság jövőjéről. Közben sajtóinformációk szerint Brüsszel az európai parlamenti választások árnyékában kihátrál a radikális álltajóléti és természet-helyreállítási törvény mögül. A zöld civil szervezetek az agrárcégek lobbistáit sejtik a háttérben, miközben a gazdák képviselete üdvözli a bizottsági elnök bejelentését.
Szerző(k): Nagy KristófA következő hónapokban kis mértékben csökkenhet a cukor ára, ám az árstop alatt megszokott 250 forint körüli kilogrammonkénti ár nem tér vissza. A hatósági ár augusztustól megszűnt, a fogyasztóknak pedig a kristálycukor árának azonnali, 70 százalékos emelkedése volt a legszembetűnőbb. Az éves áremelkedés globálisan megközelítette a 40 százalékot, mivel a déli féltekének nagy cukortermő területein a termést a visszatérő El Niño hatás fenyegeti. A piaci várakozások a magyar üzletekben is beárazzák a cukrot.
Szerző(k): Nagy KristófNem követte a bérek emelkedése az árak emelkedését az Európai Unióban. Az inflációt követő béremelések elsősorban a szolgáltatói szektort jellemezték, és leginkább az alacsony keresetű munkavállalók vásárlóerejének megtartását segítették, főként ott, ahol a munkaerőhiány gondot okoz.
Szerző(k): Nagy KristófEgyre nagyobb feszültséget okoz a kelet-európai uniós országok és Ukrajna között, hogy az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó, szeptember közepén lejáró importtilalmat piacvédelmi okokból meghosszabbítaná az érintett öt ország. Kijev válaszul világossá tette, az EU és az érintett országok nemzetközi jogot sértenek akkor, ha fenntartják a kereskedelmi korlátozásokat. Kijev ebben az esetben a Kereskedelmi Világszervezetnél tenne panaszt szövetségesei ellen. Közben Oroszország hajthatatlan: nem egyezik bele a fekete-tengeri gabonaegyezmény újraélesztésébe.
Szerző(k): Nagy KristófHamarosan lejár az ukrán gabonafélékre áprilisban bevezetett importtilalom. A kelet-európai országok ragaszkodnak a korlátozás meghosszabbításához, miközben Brüsszel a fekete-tengeri gabonafolyosó összeomlására hivatkozva nem akarja kitolni a szeptember 15-ei határidőt.
Szerző(k): Nagy Kristóf