Túlzás nélkül az idei év eddigi legforróbb időszakán vagyunk túl: kilenc nap alatt 22 melegrekord dőlt meg július közepén, ebből 13 hajnali melegrekord volt.
Szerző(k): Z. B.Kamala Harris alelnök egyértelmű favoritként lépett elő Joe Biden elnök helyettesítésére az amerikai elnökválasztáson, miután az elnök visszalépett az ő jelöltségét támogatva.
Szerző(k): Horváth TiborVasárnap este a gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, a csapadékgócok zöme lecseng, éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég.
Szerző(k): H. A.A nyugat-európai városok olyannyira dominálják a listát, hogy egyúttal annak mindhárom dobogós helyét is elfoglalják, legalábbis a The Economist globális élhetőségi indexe szerint.
Szerző(k): Hercsel AdélKuvaitvárosban a hőmérséklet a nyár közepén eléri akár az 54 Celsius-fokot is: az utcák a városban elnéptelenednek, a klímák pedig ezerrel pörögnek. Csak az állatok nem ússzák meg.
Szerző(k): Hercsel AdélAz önérvényesítés szerves része, hogy az ember megtanulja, hogyan is mondjon nemet olyan feladatokra, amelyekre már nem maradt kapacitása.
Szerző(k): Kiffer AnnaA kereskedelmi lánc azt állítja, hogy 100 százalékban magyar húst kínál, a versenyhivatal szerint viszont ez nem biztos, hogy igaz. Megszólalt az Aldi is.
Szerző(k): EconomxAz arany ára kedden azt követően ugrott rekordmagasságra, hogy a Fed részéről olyan kijelentések hangzottak el, amely megerősítette a szeptemberi kamatcsökkentésre vonatkozó várakozásokat.
Szerző(k): Vermes ÁdámVéget érhet a napelempiac ismert szereplőjének, az Optimum Solarnak a története, elindult ellenük a felszámolási eljárás. A társaságot a Növekedési Kötvényprogramon keresztül az MNB és kereskedelmi bankok is finanszírozták, összesen 6 milliárd forinttal.
Szerző(k): Economx