Megtépázta a forintot a hétfő, legalábbis ami a dollárt illeti
Az amerikai fizetőeszközhöz mérten alaposan meggyengült a magyar deviza, de az európai valuta tartotta magát a hétfő folyamán a devizapiacon.
Megtépázta a forintot a hétfő, legalábbis ami a dollárt illeti
Az amerikai fizetőeszközhöz mérten alaposan meggyengült a magyar deviza, de az európai valuta tartotta magát a hétfő folyamán a devizapiacon.
Meghökkentő felfedezést tettek az oroszok, a baromfiaágazat jövője a tét
A Kazanyi Állatorvosi Akadémia kutatása szerint a fekete katonalégy lárváinak takarmányozási célú felhasználása jelentősen javíthatja a fürjtojások tápanyag értékét. A felfedezés csökkentheti az orosz állam importfüggőségét, Moszkva ugyanis Kínából szerzi be a takarmány-adalékanyagok nagy részét.
Beismerték: a magántulajdonban hisz a kormányzat
Nyár közepén sem pihenhettek azok, akik szerint a gazdaság teljesítménye mozgatja a belpolitikát, és nem pedig fordítva. Ez az Economx heti makrogazdasági összefoglalója.
Egy hét alatt hét százalék: ekkorát kaszálhattak a leleményes magyarok
Még hogy uborkaszezon: hatalmas nyerőt tehetett zsebre, aki a nyaralás helyett inkább magyar részvényekre költött a héten. Ez az Economx heti pénz- és tőkepiaci összefoglalója.
Elillan a sörökből az alkohol, miközben 180 millió korsóval kevesebbet ittunk
A sörtermelés immár a 35 milliárd literes szintet ostromolja szerte az unióban. De mely tagországokban főzik a legtöbb sört, és mi a helyzet magyar viszonylatban? Mit isznak a fiatalok? Mi a legkelendőbb habos ital? Színes-szagos grafikonokon mutatjuk, hogy néznek ki a legfrissebb sörtrendek. A sörszövetség pedig lapunknak felvázolta, hogyan sörözik a magyar, mit tartogat a jövő, és hogy muzsikált a kraft sörök piaca.
Idén még nem volt ilyen erős a forint, ma tovább izmosodott
Napközben a 395-ös határ alá is benézett a magyar fizetőeszköz euróhoz viszonyított árfolyama.
Szertefoszlott egy remény – Az inflációs sokk megint a nyugdíjasokat tépázza
Elemzőket is meglepte a statisztikai hivatal inflációs adatsora. Nagy János az Erste Bank elemzője az év hátralévő részét is borúsan látja. Az MBH Bank szerint az árrésstop még 2026-ig velünk marad, a gyógyszerárak pedig nem csökkentek olyan mértékben, mint ahogyan azt várták, éves szinten 4,8 százalékos drágulást mért a KSH.
Egy dologra jó a várt feletti infláció: 11 hónapos csúcsra erősítette a forintot
Rég látott alacsony forintárfolyamon lehet pénteken eurót venni, a magyar devizát a gyenge inflációs adat is segíti.
A kereskedők beolvastak a kormánynak: ez teljesen hatástalan
Semmi értelme, és azonnal ki kell vezetni az árrésstopot, így reagált Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára a júliusi 4,3 százalékos inflációs adatra.
Ausztria másolná Orbán tervét, bár eddig nem jött be az árkorlátozás
Nemcsak nálunk, hanem már több országban döntöttek arról, ami most éppen Ausztriát tartja lázban: az alapvető élelmiszerárak az egekben, ezért a sógoroknál is fontolgatja a kormány, hogy pórázt dob a kiskereskedelemre. Az állami beavatkozások hatásai viszont eddig meglehetősen vegyesek, az infláció pedig ellenáll az árszabályozásnak.