2020-ban több mint 14,5 milliárd forintnyi támogatott növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók, ami 28 százalékkal magasabb, mint az előző év 11,4 milliárdos díjállománya. Mivel azonban idén nyáron 5-ről 7 milliárd forintra emelték az agrárbiztosítások díjtámogatási keretét, a gazdák biztosítási kategóriától függően azonos vagy kedvezőbb arányú díjvisszatérítésre számíthatnak tavalyhoz képest.
Szerző(k): Herman BernadettA szélsőséges időjárási jelenségek az idén is komoly kihívások elé állították a gazdákat. Jó hír, hogy a 7 milliárd forintra emelt állami mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás keretből az utóbbi évekhez képest kiemelkedő mértékű, 64 százalékos díjvisszatérítést kapnak a legelterjedtebb "A" típusú növénybiztosítások esetében.
Szerző(k): Herman BernadettAz eddigi ötmilliárd forintról hétmilliárdra nőtt idén a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás mértéke, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Szerző(k): Herman BernadettRekord profitot hozott az első negyedév a biztosítóknak. Mégsem rózsás a helyzet, a szerződések száma nem nő a szokott ütemben, a kárráfordítások gyorsabban nőnek, mint a díjbevétel.
Szerző(k): Herman BernadettAz autós kárgyakoriság csak átmenetileg esett vissza, a nehéz helyzetben lévő kkv-knak a biztosítások fizetése is problémát jelent, a biztosítási csalások pedig válsághelyzetben megszaporodnak - mondja Erdős Mihály, a Generali Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Szerző(k): Herman BernadettAz agrárbiztosítások idei díjtámogatásában kizárólag azok a gazdálkodók részesülhetnek, akik ezt az igényüket az egységes támogatási kérelemben június 9-ig külön feltüntetik. Célszerű ezt a lépést a május 15-i határidőre megtenni, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióként a támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Szerző(k): Herman BernadettMár lehet igényelni a támogatott agrárbiztosításokat. Az önrész 30-ról 20 százalékosra csökken az idei évtől.
Szerző(k): Herman BernadettFekete év lesz az idei az agrárbiztosítási szektorban. Van olyan piaci szereplő, amely szerint 2010 óta nem látott kármennyiség várható az idén.
Szerző(k): Herman BernadettAki nem köti meg május 15-ig az agrárbiztosítást, nem kapja meg a teljes támogatást. Az idén 5 milliárd forinttal járul hozzá az állam a biztosításokhoz.
Szerző(k): Herman Bernadett