
Inkább maradnak
A Budapest Research Forum szokásos negyedéves jelentése szerint 2024 harmadik negyedévében csupán 23 ezer négyzetméterrel bővült a fővárosi irodaállomány, miközben az üresedési ráta elérte a 14 százalékot. A teljes kereslet jelentősen csökkent, azon belül is a szerződéshosszabbítások képviselték a legnagyobb arányt 51 százalékkal, vagyis a vállalatok inkább maradnak a saját bérleményükben.
A hosszabbításokkal összefüggésben több szempontot és következményt azonosíthatunk. Egyrészt a költséghatékonyságra, másrészt a terek a hibrid munka igényeinek megfelelő átalakítására összpontosítanak a bérlők. Illetve mindezeket az igényeket követik a fenntarthatósági szempontok, amelyek meghatározott része az energiahatékonyságra fókuszál akár a munkatereken belül, akár az egész irodaház üzemeltetését tekintve (világítási és üzemeltetési rendszerek, intelligens épületfelügyelet, appok stb.).

A hibrid munka nagy hatást gyakorol az alaprajzi elrendezésre, így többek között a dedikált asztalok mellett ismét fontos szerep jut a shared deskeknek, vagyis azoknak a munkaállomásoknak, amelyeket több alkalmazott is használ különböző napszakokban. Megnő a vegyes funkciójú zónák aránya, ahol az elmélyült fókuszmunkától kezdve a projektalapú közös tevékenységig számos munkamódszer lehetséges, miközben látványos, inspiráló szín- és formavilág teszi komfortosabbá a tereket
– mondja Szanyi Péter Gábor, az informátikával, belsőépítészettel, kivitelezéssel, irodatechnikával, illetve épületüzemeltetéssel foglalkozó Officium Irodafejlesztő Zrt. operatív vezetője.
Mivel a kollégák a hét egyes napjain nagy számban dolgoznak az irodában, amelyeket a céges megállapodás is tartalmazhat, miközben más napokon szinte kiürül a munkahely, ezért a mobilitás, a gyors alakíthatóság lehetősége, illetve a többfunkciójú terek és bútorok kerülnek előtérbe. Továbbá az employer branding szerepe tovább erősödik, vagyis a vállalati összetartozás és közösség kulcstényezővé válik, bárhol is dolgozzanak a kollégák az adott időben.

A rugalmasság mellett a közösség szerepe is egyre fontosabb, amely a már korábban tapasztalt dolgozói jólléttel és komforttal együtt új igényeket támaszt az irodában. Már csak azért is kiemelt szerep jut a szociális kapcsolatoknak, mert ez pozitívan befolyásolja a vállalati hatékonyságot és a versenyképességet. Ráadásul számos tanulmány igazolja, hogy a fiatalabb generációk kifejezetten szeretnek bejárni a munkahelyükre, számukra még fontosabb a közösség szerepe
– teszi hozzá Szanyi Péter Gábor.
Élmény és közösségi tér mindenhol
Az iroda élményközpont és a dolgozói jóllét letéteményese. Azonban éppen a hibrid megoldások és a technológiai eszközök előtérbe kerülésével a vállalati közösség ma már nem azonos az irodai közösséggel. A digitalizáció a virtuális térbe terelt egyes irodai funkciókat, legyen az egy online tárgyalás vagy egy különleges helyszínen történő partneri találkozó. Ráadásul a digitalizáció térnyerésével párhuzamosan vagy éppen emiatt felértékelődnek a személyes kapcsolatok is, azonban ma már a közösségi találkozások, kapcsolódások az irodán kívül is könnyen megvalósíthatók. Sőt, plusz motivációt jelenthet egy új és inspiratív helyszín felfedezése, ahol egy-egy szórakoztató eseményen együtt vesznek részt a kollégák, legyen az sport- vagy akár kulturális rendezvény.

A felgyorsult világunkban előtérbe kerültek a rugalmas vállalati működési, kapcsolattartási módok, amikor a cégek akár egy-egy rendezvényre is bérbe vesznek különböző tereket akár irodaházban, akár más helyszíneken, ahol szinergiaként és közös többszörösként jelenik meg az élmény és a kényelem. Így az irodai környezetben megszerzett tervezői tapasztalatainkat tudtuk alkalmazni a Groupama Aréna egyik VIP páholyának megújítása során is, hiszen a közösség mindenhol alapvető érték. A tökéletes kikapcsolódás és kényelem mottója vezérelt minket, amikor a Groupama Skybox felújítási munkálatait elvégeztük
– hangsúlyozza Szanyi Péter Gábor.
A Skybox közösségi tere esetében a hangsúly az irodán kívüli kapcsolatépítésen van, szemben az irodai közösségi térrel, vagyis egyfajta köztes állapotról beszélhetünk a munka és a magánélet között. Az olyan helyszínek, mint például a Skybox egyedi lehetőséget és új inspirációt biztosít a kapcsolatépítésre, vagy éppen a már meglévő (munka)kapcsolatok irodai környezeten kívüli ápolására.

A komplex tervezői megközelítés, miszerint olyan teret hozzunk létre, amely számos funkciót, illetve igényt kielégít, egyedi és különleges megoldásokat, kivitelezést kívánt. Az irodaterek szinte legfontosabb helyszíne a társalgó, ahogy azt a Skyboxban is láthatjuk. A Groupama Arénában külön kihívást jelentett a csapatunk számára, hogy meglehetősen kis és exkluzív térről beszélünk, ahol több funkciót kellett megjeleníteni, mint előtér, konyha, társalgó, vagyis az élményszerű találkozások és közösségi hangulat esszenciáját kellett prezentálnunk. Emellett itt is a fenntartható megoldások kerültek előtérbe, amely az anyaghasználattól kezdve az energiatakarékos világítási megoldásokig terjed
– összegez Szanyi Péter Gábor.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Eurómilliárdos veszteséget halmozott fel a Magyarországon is leépítő autóipari beszállító

Hidegzuhany jött a németek csoda fegyvergyártójára

Előbb-utóbb elgondolkodnak a láncok tulajdonosai, hogy érdemes-e Magyarországon maradni

Nem tudnak menekülni az antarktiszi tudósok, a csapat egy tagja félelemben tart mindenkit

Új katonai szövetség alakult a Balkánon: máris nagy az aggodalom

Mindenki a MÁV-ot akarja, két óra alatt betelt az 1500 tesztelői hely

Küldött egy levelet a Microsoft: dobjuk ki a szemétbe a számítógépünket

Elege lett a reptéri dolgozóknak Ferihegyen, komoly követeléseik vannak

EU-csúcs: Orbán Viktor vétózott, Zelenszkij megszólalt
