A magyar részvények közül a Fidelity International számára egyértelműen az OTP Bank papírjai vannak radaron, leginkább likviditási megfontolásokból, a Pálfi Zoltán portfolió menedzser által kezelt alapok 2022 óta tartanak a régiós hitelintézet részvényeiből. Mint kiderült tökéletes időzítéssel sikerült beszállniuk, egy olyan időpontban, amikor jelentős diszkonttal forogtak a közép-európai térség részvényei.
A magyar eszközökben azóta jelentős felértékelődés történt, amire ráerősített az úgynevezett Tisza-trade: a párt kommunikációja alapján már 2025-ben látszott, hogy piacbarát intézkedésekre, működésre készülnek, ez pedig a nemzetközi befektetői kör figyelmét egyértelműen a magyar befektetési eszközökre irányította, ennek is volt köszönhető a folyamatos forinterősödés, valamint a részvény- és kötvényárfolyamok emelkedése.
Ami április 12. után történt a forintárfolyammal, illetve a magyar kötvénypiaccal, az abszolút nem meglepő – véli Pálfi Zoltán, hozzátéve:
a Magyarországon látott piaci reakciók nem korlátozódtak a választás másnapjára, számos külföldi példa van rá, hogy a választások kimenetelét több hónapig tartó emelkedés követi a pénz- és tőkepiacon, amire jó esély van nálunk is.
Bár fontos mellékszál, hogy az elmúlt egy évben a külföldi befektetők a magyar részvények tartásával nem csak az árfolyam-emelkedésen és az osztalékon értek el szép hozamot, hanem a forint erősödésén is profitáltak (a porfóliójukban lévő forint több eurót és pláne több dollárt ér). Most viszont ilyen szempontból nehezebbé vált a pálya, hiszen úgy tűnik, a 350 felé közelítő euró-forint már nem előnyös a magyar gazdaságnak, az exportcégeknek pedig láthatóan versenyhátrányt okoz.
Pálfi Zoltán szerint a forintárfolyam mozgása innentől kezdve valóban kérdőjeles, és a magyar részvényárfolyamok értékeltsége sem olyan nyomott már, mint például 3 évvel ezelőtt.
Ugyanis a régió befektetési eszközei hihetetlen hároméves felértékelődésen vannak túl, ez az időszak azonban vélhetőleg lezárult – fogalmazott a Fidelity szakértője, mindez azt jelenti, a piac egésze már kevésbé vonzó, érdemesebb egyedi részvénysztorikat keresni.
A legnagyobb vállalatok, indexkomponensek esetén a nagy emelkedés már inkább mögöttünk van, mint előttünk.
Miről volt még szó az adásban?
- Milyen befektetési stratégiát használ a Fidelity, hogyan válogatnak a részvények és a különböző eszközök között?
- Miért lehet érdemes olyan országokban is részvényeket venni, ahol a makrogazdasági környezet nem támogató?
- Mennyiben számít a választással kapcsolatos bizonytalanság a befektetési döntésekben?
- Mögöttes értéklánc: hogyan lehet lekereskedni az AI-megatrendet olyan részvényekkel, amelyek egyáltalán nincsenek fókuszban?
