Hétfőn 30 százalékkal megemelte az elektromos járművekre vonatkozó értékesítési célját a Xiaomi, így most már 130 ezer gépkocsit szeretne idén eladni, ami jóval felülmúlja az eredetileg kitűzött 76 000 darabos célt.
Azért, hogy lépést tartson a kereslettel, a Xiaomi június óta megduplázta a gyártási műszakokat, és elindította a prémium SU7 Ultra modellt, amelynek ára több mint 110 ezer dollár (több mint 42 millió forint).
A kínai vállalat 92,5 milliárd jüan (közel 5000 milliárd forint) bevétellel zárta a szeptemberben végződő harmadik negyedévet. Ez felülmúlta az elemzők 91,1 milliárd jüanra vonatkozó konszenzusos becslését.
Azonban még mindig veszteségesen működik a Xiaomi autós üzletága. Az egység 1,5 milliárd jüan korrigált veszteséget jelentett a negyedévről: 17,1 százalékos bruttó nyereséghányaddal –írja a Reuters.
A negyedév során a Xiaomi megőrizte pozícióját a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójaként, 42,8 millió darabos kiszállítással, ami 3 százalékos növekedést jelent, és a Canalys piackutató cég adatai szerint a globális mobilpiac 14 százalékát a kínai vállalat foglalja el.
Meglódult a piac: évek óta nem rendeltek ennyi okostelefont
A 2023-as adathoz képest 5 százalékkal több, 309,9 millió eszközt szállítottak ki a harmadik negyedévben.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre