A légszennyezéssel foglalkozó California Air Resources Board (CARB) emissziós csaláson kapta a Stellantist. A vádak szerint az autógyártó óriás a 2014 és 2016 között gyártott RAM ProMaster típusú furgonok 3 literes, 174 lóerős dízelmotorral felszerelt változatánál trükközött.
A CARB egy utólagos teszt során vette észre, hogy a járművek valós körülmények között jóval több káros anyagot bocsátanak ki, mint az emissziós tesztek során. A szervezet hamarosan egy „nem engedélyezett készülékre" bukkant az autóban, ami a hivatalos méréseken kicicomázta a kibocsátási értékeket – írja a Totalcar.
A fentiek fényében a Stellantis vállalta, hogy a 4,2 millió dolláros (1,66 milliárd forint) bírság megfizetése mellett visszahívja az összes érintett furgont, és a szabályoknak megfelelően módosítja őket, hogy azok tényleg a vállalt kibocsátási értékeket hozzák. Egyelőre nem közölték, hogy pontosan hány jármű érintett a visszahívásban.
Összedől a Stellantis, az olaszok mentenék a menthetőt
A vállalat vezetőjének lemondását követően az olasz kormány mindent meg akar tenni, hogy a csökkenő forgalmú Stellantis országos munkahelyeit megmentse.Itt olvashat a részletekről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben