A korábban Kentucky Fried Chicken néven működő, ma már csak a KFC rövidítést használó globális láncolatnak 900 étterme van Nagy-Britanniában. A cég brit leányvállalata nem közölte, hogy pontosan hány éttermét kellett bezárnia - honlapján inkább azokat az egységeket tette közzé, amelyek nyitva vannak -, de elismerte, hogy új szállítójának "akadt néhány kezdeti problémája".
Meglehetősen bonyolult feladat 900 éttermet friss csirkehússal ellátni, de a minőségben nem ismerünk kompromisszumot - idézi az MTI a KFC közleményét, amely szerint a cég inkább bezárta a szállítási gondoktól érintett egyes nagy-britanniai egységeit, más éttermeit pedig egyelőre szűkített kínálattal vagy rövidített nyitva tartással üzemelteti.
A KFC a múlt héten megvált a nagy-britanniai éttermeit addig ellátó, dél-afrikai központú Bidvest cégtől, és egy másik szállítmányozóval, a DHL-lel kötött szerződést, ám a logisztikai problémák szinte a váltás pillanatától jelentkeztek, egyes brit KFC-éttermekben már a hét végén sem volt teljes a menükínálat.
Kapcsolódó
A DHL hétfői közleményében "működési szintű problémákkal" indokolta, hogy a KFC éttermeibe hiányosan, vagy késve érkeztek meg a csirkehús-szállítmányok. A cég közölte azt is, hogy sürgősséggel dolgozik a fennakadások elhárításán, és elnézést kért a fogyasztóktól.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót