A vállalat az elbocsátási tervét Duisburgban jelentette be, azzal együtt, hogy 2030 végéig összesen 5 ezer munkahelyet szüntetnek meg, további 6 ezret pedig külső szolgáltatóknak szerveznek ki. Kreuztal-Eichenben egy telephelyet teljesen bezárnak.
Dennis Grimm, a Thyssenkrupp acélüzletágának vezetője azt mondta a Bild riportja szerint, hogy a cél az, hogy a lehető legtöbb munkavállaló számára hosszú távú perspektívát teremtsenek, ezért alkalmazkodniuk kell a megváltozott piaci feltételekhez.
Kapcsolódó
A költségcsökkentési programmal párhuzamosan a vállalat folytatja az acélrészlegének függetlenítésére vonatkozó terveit.
A cseh EPCG energiaipari vállalat jelenleg 20 százalékos részesedéssel rendelkezik az acélrészlegben, amelyet a következő lépésben 50 százalékra kívánnak növelni. Duisburgban pedig a jövőben zöld acélt állítanak elő, hidrogén segítségével.
A létszámleépítésekkel kapcsolatban a vállalat közölte, hogy az ipart meg kell védeni a verseny torzításaitól. Ennek érdekében pedig sikeresen kampányolt más uniós tagállamokkal együtt az acélipari importtal szembeni jelenlegi uniós védelmi intézkedések 2026. június 30-ig történő meghosszabbítása mellett.
Borzalmas pofont kapott az európai gazdaság, mi lesz így Orbán Viktor fantasztikus évével?
Az eurózóna üzleti hangulata mélyponton, legfrissebb adatok gyakorlatilag megfojtották a gazdasági fellendülés reményeit. Franciaországból minden eddiginél rosszabb hírek érkeztek, a jó ideje kínlódó Németországban pedig még az eddig válságállónak tűnő szektorok is visszaestek. Ez nagyon rossz hír a gazdasági csodában reménykedő magyar kormány számára. Tényleg már csak a semlegesség segíthet?Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson