Mostantól Magyarországon is megrendelhető a Tesla pár napja bemutatott, az eddigi szériánál olcsóbb Model Y Standard nevű járműve. Az új autó mintegy 5000 dollárral (1,7 millió forint) kerül kevesebbe a Model Y-nál az Egyesült Államokban. Most már a Standard hazai árára is fény derült, ami „mindössze” 16 669 900 forint.
Vagyis 3,9 millió forint a különbség a Tesla Model Y két verziója között.
A Standardhez is kérhető pár plusz extra: a fekete és szürke fényezés félmillió forint, a vonóhorog 515 ezer forint, az Enhanced Autopilot 1,4 millió, míg a full Autopilot 2,9 millió forint plusz. Gumiszőnyeget pedig ehhez is 95 ezerért adnak – írja a Totalcar.
Az árkülönbség mellett a Standard verzióhoz gyorsabban is hozzájuthat a magyarországi vásárló, ennek becsült átadási ideje november-december, míg a Premiumé december.
Technikai téren a legnagyobb különbség, hogy a 69 kWh-s akkumulátorral ellátott Model Y Standard csak 534 kilométert képes megtenni egy töltéssel a 622 helyett. A Model Y Premium 5,6 másodperc alatt gyorsul 0-100-ra, míg a Standard csak 7,2 másodperce alatt tudja megtenni ezt. Szintén fontos technikai változás a Model Y egyszerűsített verziójánál, hogy a frekvenciafüggő lengéscsillapítókat passzív egységekre cserélték.
Elon Musk lett az első, aki ezt elérte: elképesztő történelmet írt
Elon Musk kiszállása a politikából jó húzásnak tűnik, azóta akkora vagyont halmozott fel, ami nemcsak a világ leggazdagabb emberévé tette, hanem még soha a történelemben nem volt egy ember kezében 500 milliárd dollár. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye